Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

A Római-parton #4 (Harcsafilé @ Hekk Drive)

2013. szeptember 18. - Csabi Konyhája

Egyszerűen imádom a Római-partot, ahol jókat lehet sétálni, jobbnál jobb árusok hada csábít valami finom étel elfogyasztására, ráadásul nagyon közel is van. Néhány hónappal ezelőtt az árvíz idején szomorú is voltam a látványtól, így nyár végén viszont egyrészt kíváncsi voltam milyen állapotok uralkodnak, így még a komolyabb hideg beköszönte előtt egy őszies estén egy kellemes hajós út után le is néztünk a partra!


Ahogy arra mondjuk számítani lehetett, ennyi idő után (kb. 3 hónap) már semmi nyoma nem volt a katasztrófának. A standok többsége nyitva volt, de persze nem mindegyik (hétköznap), így egy gyors szemrevételezés után ezúttal a Hekk Drive mellett döntöttünk, ami egyébként pont a múltkor nagyon szimpatikus kis hely mellett helyezkedik el. Én egy harcsafilé mellett döntöttem fokhagymás-citromos vajmártással, hasábburgonyával. Nagyon szimpatikus volt a hely és a kiszolgálás is, a várakozás közben pedig sörözéssel ütöttük el az időt. Nem mondom, hogy hamar elkészült volna a hal, de én erre mindig azt szoktam mondani, hogy ha valami igazán jó és friss, arra szívesen várok. Nos, szerencsére itt is ez utóbbi bizonyosodott be, hiszen nem csak nagyon guszta, de rendkívül puha, finom és omlós volt a harcsa, és a krumpli is nagyon jó volt. Igazából nagyon nem is tudok mit írni még róla, minden ízében fenséges volt az étel, örülök, hogy ismét sikerült egy ilyen szuper hellyel megismerkedni, még ha csak így a nyár végén is, haha.
Egy kicsit belecsipegettem barátnőm hekkjébe is, amitől megint csak elaléltam. Ilyet nem nagyon mondtam az elmúlt két évben, de a Jancsi büfé hekkjének tökéletességével volt közel egy szinten az ügy! Kérdésemre megnyugtató választ kaptam, hogy egyébként leginkább időfüggő, hogy meddig tartanak nyitva, de általában október közepéig még nyitva lehet találni őket! A Hekk Drive felkerült az újra felkeresendő helyek listájára a Római-parton! :P

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr358577384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása