Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Itt jártam: Funky Pho, Budapest

2014. augusztus 28. - Csabi Konyhája

Sajnos annak idején a pho magyarországi berobbanásakor kimaradt a teszt, viszont a kezdetek óta ott volt a listámon a hely. Időközben hasonló kategóriában új kedvencet is avathattam tavaly a Kis Parázs képében, így legalább volt összehasonlítási alapom a témában. Sok jót olvastam / hallottam már a pho éttermekről, amik időközben igencsak elszaporodtak, így aztán igen magas elvárásokkal tértünk be a Funky Pho kedves kis helységébe.


Nem éppen meglepő módon teltház fogadott, és az utca túlsó oldalán található parkolóban (!) kialakított kiülős rész is tele volt. Viszont mivel többen is már az étkezés vége felé jártak, így végül nem adtuk fel. Rövid étlapmustrát követően én egyből rámentem a pacalos borjúlábra. :) A nagyobb adagot kértem, ami 1490 Ft-ba került és egy valóban igencsak méretes tányérba került kiszedésre az ügy. De egyébként a kis adag sem olyan kicsi ám... A leveseken kívül még egyébként elég sok érdekesség szerepel az étlapon, és még kézműves söröket is tartanak.

Szóval nagy izgalommal vetettem bele magam az első falatokba, először autentikusan, pálcikával, de aztán jobbnak véltem inkább áttérni a kanalazásra. Sajnos elmaradt a nagy ízbomba. Jólesett meg minden, de olyan semleges ízű volt az egész. Pedig a lime-ot is belecsavartam, plusz a spéci répa savanyút is hozzáöntöttem. Az oké, hogy mindenféle mesterséges adalékanyag nélkül készül, de azért valamilyen határozott alap íznek szerintem kellene lennie. Aztán jó alaposan meglocsoltam egy ilyen fura fokhagymás / paprikás löttyel, plusz chilit is toltam bele és utána már kedvemrevaló lett az egész. A pacallal se volt semmi gond, ahogy a tészta és a zöldségek is rendben voltak, de valahogy olyan semmilyen volt nekem az egész, ráadásul igencsak langyos is, ami megint csak nem válik előnyére egy ilyen éteknek. Volt szerencsém a hátszínes pho-t is megkóstolni, ami szintén a fentebb részletezett gondokkal küzdött. Egyébként közben megérkezett egy új adag alaplé is, ami legalább forró volt, így az élményen azért dobott egy picit. A husi egyébként nagyon jól teljesített a hátszínes pho-ben.
Összességében tehát picit csalódás volt a kaland, legalábbis ha választanom kéne, akkor én inkább biztos a Parázsba mennék legközelebb (ami ár-érték arányban is jobb szerintem), bár előtte még biztos hogy útba ejtem a Kazinczy utcában található Ramenkát is a teljesség kedvéért...

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr78577232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása