Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

III. Budapesti Halfesztivál

2015. február 21. - Csabi Konyhája

Harmadik alkalommal, a harmadik helyszínen került megrendezésre a fesztivál, ami eddig számomra a legkedvesebbek közé tartozott. Már az első is megnyert magának, de az igazi nagy rajongást a tavalyi rendezvény váltotta ki, ahol az első napon igazán komoly akciókba is bele lehetett futni egy jópofa kupongyűjteménynek köszönhetően. Már akkor is érezni lehetett, hogy kissé szűkös a Múzeumkert biztosította terep, így nem is ért olyan váratlanul a váltás, miszerint a Vajdahunyad várához került át az esemény. Az első napon ismét rengeteg akciót ígért a fesztivál és mivel az idei esztendőben egy vállalhatatlanul ocsmány és kezelhetetlen honlapot sikerült beújítani a Torkos Csütörtökre, így végül megszületett a döntés: idén a Halfesztivál lesz a torkoskodás helyszíne!


A napsütés kissé csalókának bizonyult, hiszen baromira hideg volt, a fesztivál területére belépve pedig hamar le kellett vonnom a következtetést, miszerint a nagyobb területet inkább a csecsebecse árusok és tv shop bemutatók nagyszámú bevonzása indokolta csupán, mivel a tavalyival ellentétben itt nem sok igazi különlegességgel találkoztam étel fronton. Amivel viszont találkoztam, az az irdatlan drágaság és indokolatlanság meg a hülyének nézés. Vegyünk rögtön egy konkrét példát: 50% kedvezmény, hirdeti az egyik pavilon. Nézzük! 10dkg hekk - 375 Ft. Tessék?!?! Most komolyan azt akarják mondani, hogy akkor ez 750 Ft-ról lett leárazva? A Római-parton mindenféle akció nélkül eszek 400-ért vagy kevesebbért kiváló minőségű hekket bármikor. Vagy ott van az az egészen abszurd helyzet, hogy volt, ahol a sima ár elé hanyagul odabiggyesztett akciós ár egyértelműen hirdette, hogy 50% kedvezménynek nyoma sincs. Ez utóbbi egyébként jogosan támadható lett volna, de most nem éreztem be a hős szerepét. Na mindegy. Gyors vigaszt a két forralt bor árus nyújtott, ahol viszont tényleg féláron (100-150 Ft/dl) lehetett a régi kedvencemet, az eperbort szürcsölni.
Többszöri körséta után le kellett vonnom a következtetést, ez bizony eléggé fapados egy esemény. Kevés olyan ételt láttam a sütödéknél, ami megfogta volna a fantáziámat vagy beindította volna a nyálelválasztásomat, több helyen is előre kisütött halak, lángosok hevertek parlagon a pulton, ami egyáltalán nem csábított arra, hogy egy jóízűt beleharapjak a nem kevés pénzért cserében. Viszont a tavalyról már jól ismert Mosolygós Rétes standot ki nem hagytam volna! Ez alkalommal egy titkos versenyzőre, egy felirat nélküli rétesre, a sütőtökösre mentem rá, és teljes mattot kaptam tőle. Komolyan mondom csak azt sajnálom, hogy nem vettem meg az egész tepsivel. Én életemben ilyen finom rétest még nem ettem! Állagra és ízre is hibátlan volt! Mindez pedig 300 forintért.

Végül csak beadtam a derekam, mert bár elég vicces, hogy a forralt bor és a rétes okozta a legnagyobb katarzist a halfeszten, azért úgy voltam vele, csak kipróbálom már, hogy mit tud ez a halkolbász. Valamivel több mint 20 deka kolbászért, egy kiadós adag mustárért, egy nagy szelet kenyérért és egy uborkáért 1350 forintot kértek. Az első falatok után nehezen tudtam eldönteni, hogy ez most ízlik-e nekem, vagy sem, végül megmaradtam az "érdekes" élménynél. Amúgy ponty és busa keverékéből készült a kolbisz. Amellett hogy az állaga nem volt egy egyszerű eset, a bél, amibe töltötték, könnyen fulladáshoz is vezethetett érzékenyebb lelkületűeknél. Nem volt feltétlenül ez rossz, de az ízvilág okozta kezdeti érdekesség hamar kifulladt, így a végén már csak becsületből ettem meg. Ellenben elég rendesen bezabáltam, így aztán még levezetésként egy kis Dévényi Tibi bácsi show után inkább hazafelé vettük az irányt. Sajnáltam nagyon, hogy ez most nem jött be, pedig tényleg nagyon vártam. Persze azt nem állítom, hogy lehetetlen küldetés lett volna itt finomat enni, de ez így most ebben a formában engem egyáltalán nem győzött meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr648577120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása