Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #52 - Kócsag Kávéház és Teaház, Budapest (Római-part)

2015. augusztus 23. - Csabi Konyhája

Egy hónappal ezelőtt ismerkedtem meg közelebbről is a Kócsaggal a Római-parton egy jó kis sörözgetésnek, hekkezésnek köszönhetően. Azóta még becsúszott 1-2 sörözgetés, majd egy Bónusz Brigádos ajánlatot meglátva úgy éreztem, ezt nem hagyhatom ki. Hiszen egészen különlegesnek hangzott ez a csirkemájas burger krumplival, kézműves sörrel 1590 forintért.

Előzetesen be kellett jelentkezni, mivel minden nap csak annyival készülnek, amennyi biztosan el is fog fogyni, ami egyrészt becsülendő, hogy nem fagyóznak, másrészt nem tudom, hogy akkor ezt a Bónusz Brigádos akció lejárta után hogy fogják értékesíteni, hiszen az emberek többsége, aki a Rómaira jár, nem hiszem hogy feltétlenül előre be akar/fog majd jelentkezni... Na mindegy.


A hangulat és a környezet maga továbbra is hibátlan, ahogy a kiszolgálás is kedves, minden rendben volt. Már a képek alapján is egy tisztességes strandos burgerre számítottam, de azért az ajánlatban kiemelt különlegesen ízesített 20 dekás májpogácsában bíztam, hogy felhúzza majd az élményt. Hát először is az a helyzet, hogy nem igazán sikerült ennek a pogácsának összeállnia, eléggé szétesős volt az egész, ami még igazából nem is lett volna baj, de különleges íznek nem nagyon találtam nyomát az összeállításban. A máj elbírt volna még némi borsot, esetleg majorannát, mert így igazából egy korrekt, naturalista resztelt májra hajazott az egész. Egy bátrabb fűszerezés sokat dobott volna az egészen. De ettől függetlenül az összeállítás korrekt volt és éhes sem maradtam, így az ár-érték arány is rendben volt.


Tavaly végigjártam a Római-partot már burger ügyben, és az igencsak kalandos missziómról itt olvashatjátok kétrészes beszámolómat: #1, #2.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr238576998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása