Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Kolbászos pite

2016. március 18. - Csabi Konyhája

Első pitém egy kelbimbós pite volt néhány hónappal ezelőtt és olyan jól sikerült, hogy megfogadtam, ennek bizony nem lehet itt még vége, hiszen lényegében a variációk száma végtelen. Nemrégiben vettem is egy rendes tortaformát (27x27x3.6cm), úgyhogy itt volt az ideje, hogy felavassam!

Első körben készítettem egy jó kis hagymás alapot, amihez egy közepes fej vöröshagymát (174g) és két kisebb fej lilahagymát (194g) használtam. Felolvasztottam egy kanálnyi sült sertészsírt, majd ezen 10 perc alatt puhára dinszteltem az apróra vágott hagymákat. Jó sok frissen őrölt borssal, 1tk ételízesítővel és szintén jó sok frissen őrölt római köménnyel fűszereztem. A végén még hozzáreszeltem két gerezd fokhagymát és még 1 percen keresztül kavargattam az alapom.

500g gyorsfagyasztott leveles tésztával dolgoztam, amit érdemes jó előre kivenni a hűtőből, hogy fel tudjon melegedni és könnyen tudjuk kezelni. Vékonyan kivajaztam a formámat, majd szépen elosztottam a tésztát, és villával megszurkáltam. Jöhetett a hagymás alap, amit igazságosan eloszlattam a tésztán. Majd erre ráhalmoztam 20dkg igazi hazai, házi, csabai csípős kolbászt. 35dkg reszelt füstölt edami sajttal fedtem be végül mindezt, majd nyakonöntöttem egy tojásos keverettel (2tojás + 2dl tej + 4ek tejföl) az egészet. Hmmm... már így is borzasztó bizalomgerjesztően nézett ki az egész!




Egy kiadós borsozás és római köményes tekerést követően 175 fokra melegített sütőbe toltam 45 percre a pitét. Amint az a képen is látható, eléggé kimaxoltam a forma nyújtotta kereteket, aminek meg is lett a böjtje, mivel elég hamar elkezdett kifolyni belőle az öntet, ami szerencsére elég hamar abbamaradt, de így is elég brutális látványt nyújtott a végén a pite, ahogy megemelkedett. Szóval érdemes lehet vagy nagyobb formával dolgozni, vagy picit visszábbvenni az alapanyagokból, vagy lehet az én példámat is követni és izgulni közben, nehogy leégjen a konyha, haha.

Gyönyörű szép aranybarnára sült az egész, a sütőből kivéve pedig 20 percig pihentettem ezt a fantasztikusan kinéző és illatozó pitecsodát, majd nekiláttam a szeletelésnek. Igen nehéz szavakba önteni az élményt, de ez bizony valami fenomenálisan sikerült. Egy igazi gasztrokatarzis az egész!  Rendkívül csucsogós lett, pont ahogy szeretem, egyrészt a bőséges öntettől másrészt pedig a sütés közben kiizzadt kolbászzsírtól, ezt aztán lehetetlenség szépen enni, miközben a tészta  a lehető legoptimálisabb állagúra sült és hát bizony a hagymás alap és az a rengeteg sajt is azon dolgozik végig keményen, hogy egy elképesztő ízorgia szülessen! Én amúgy szeretem az ilyen cuccokat hidegen is, amikor egy kicsit összébb áll az egész, és hát igen, itt is működik nagyon. Régen avattam már új kedvencet, de ez elég egyértelműen az lett! Képtelenség megunni, tényleg nagy önuralom kell hozzá, hogy ne falja be az egészet az ember! (6 szelet/adag)



A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr358576822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása