Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #91 - Zing, Budapest (Király u.)

2016. április 04. - Csabi Konyhája

Első Zing élményem finoman fogalmazva is igen negatív volt anno 2014-ben a Budapest Parkban. Akkor meg is fogadtam, hogy majd rendes körülmények között is adok egy második esélyt nekik, de az igencsak rossz első benyomás hatására nem siettem el a dolgot. Időközben nyílt egy új, fix egységük is a Király utcában, úgyhogy adta magát a dolog, hogy utánajárjak, van-e alapja a körülöttük lévő folyamatos hype-nak, illetve hogy hol tart 2016-ban a Zing!

A bulinegyed kellős közepén nem éppen meglepő, hogy tele van a hely még vasárnap is és alig hallani magyar szót. Amúgy a design elég jópofa, és hamar feltűnik az is, hogy árat nem nagyon emeltek az idők során, viszont már lehet angus hússal is kérni a burgert. Én megmaradtam a standard marhánál és az Original Burger mellett tettem le a voksomat. Azaz sajtburger baconnel, paradicsommal, salátával és hagymával, borsos majonézzel, savanyú uborkával. Büszkén hirdeti a kiírás, hogy ha nem szól a kedves vevő, akkor mediumra sütik a húst, mert úgy szeretik. Helyes! Én is így szeretem.


Ami már a várakozás közben is feltűnt a szomszédos asztalokhoz érkező rendelések láttán, hogy iszonyatosan megnőttek a burgerek. Mondjuk én arra gondoltam elsőnek, hogy a többi vendég valami extra hambit ehet, de aztán ahogy kézhezkaptam az enyémet, nem csak látványra, de fogásra, súlyra is nagyon kellemes meglepetést okozott az egész. Ezúttal a külcsín is sokkal erősebb képet mutatott mint anno a Parkban. A zsemlén mondjuk még mindig lehetne javítani, de az igazat megvallva nem annyira rossz ez a könnyed vonal se, a mekin cseperedett nemzedéket mondjuk egész biztos jobban meg lehet venni egy ilyen zsemlével, mint valami robosztusabb üggyel. A hús medium sütése nem teljesen sikerült, de ettől függetlenül is jól teljesített, és ahhoz képest hogy 14 dekás, egész nagynak tűnik de ami talán még fontosabb, hogy finom, ízletes. A zöldségek és a szószok is jól emelik az élvezeti értéket, és a bacon sem tűnik el a mezőnyben, keményen dolgozik a minél pozitívabb összkép kialakításán. Megmondom őszintén, nem számítottam rá, hogy ez lesz, de nagyon kellemes meglepetést okozott a Zing. 1350 forintért pedig több, mint korrekt ez az összeállítás. Így viszont egész biztos vagyok benne, hogy a következő visszatérésig nem kell majd ilyen sokat várni, hiszen elég sok kívánatos versenyzőt találtam az étlapon.



A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr738576808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása