Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Bubba's Water Grill - a halételek mennyországa

Bubba kapitány Óbudára költözött és eddigi legjobb formájában lubickol!

2017. március 18. - Csabi Konyhája

A Bubba's Water Grill eddigi pályafutását mindenféle túlzás nélkül lehet hektikusnak nevezni. Annak idején, 3 évvel ezelőtt egy nagyon pozitív élménnyel gazdagodtam a Déli pályaudvarnál működő egységükben, majd többek között én is szomorúan vettem tudomásul a működésük ellehetetlenítését. Ezután a Corvin Negyednél vertek horgonyt, de ott sajnos nyomokban se találtam pozitívumot a látogatásom alkalmával, így teljesen kiábrándultam Bubbából, aminek köszönhetően már csak nagyon félszemmel követtem az eseményeket, de valami rémlik, hogy egy idő után ott sem ment minden rendben... Aztán nemrég kaptam egy tippet, hogy tegyek egy próbát a tavaly év vége óta Óbudára költözött, a Kolosy tértől néhány lépésre található új étteremben. Hallgattam a jó tanácsra és egy kellemes kora délutáni ebédre tértem be hozzájuk.

dsc01962.JPG

Bár még kicsit korai lenne kint letelepedni, de örömmel láttam, hogy azért a régi jól bevált látványelemek, mint a szörfdeszka továbbra is megmaradtak és belül is visszaköszönnek a már jól ismert motívumok a falfestésben, miközben szemmel láthatóan sokat komolyodott a belső megjelenés, egyfajta jól eltalált ötvözete a lazának és az elegánsnak. A fogadtatás ennek megfelelően egyszerre szívélyes, laza, és maximálisan tiszteletteljes, miközben minden modorosságot nélkülöz. Az étlap bizony nagyon zavarba ejtő, egy olyan tétellel se találkoztam, amit kevésbé próbáltam volna ki, mint a másikat. Viszont eddig mindkét helyen burgereztem, azt most eleve kizártam, haha, és előzetesen azt már kitaláltam, hogy levest mindenképp ennék. Meg is maradtam az alap leveskénél, ez volt Bubba kapitány tengerész hallevese, mindössze 1150 forintért. A várakozási időt egy jó kis szörppel töltöttem ki (de jófajta kézműves sörökből is lehet válogatni), illetve időközben sikerült megismerkednem a tulajdonossal is, és egy igen informatív beszélgetésbe bonyolódtunk, végigvéve a Bubba életútját egészen a kezdetektől...

A leves már ránézésre is tekintélyt parancsoló volt, nem voltam felkészülve arra, hogy a szó lehető legjobb értelmében ennyire zsúfolt lesz a tányér, mert hát itt aztán tényleg mindenféle tengeri herkentyű helyet kapott, és ami még fontosabb, hogy ízre és állagra is hibátlanul teljesített minden egyes résztvevő. Már az alaplé is elbűvölően finom, de ugye a rendkívül gazdag és változatos herkentyűk sokasága folyamatosan új ízélménnyel sokkoltak. Ez a leves ebben a műfajban abszolút csúcs, akit érdekel az ilyesmi, feltétlenül próbálja ki, és készüljön fel a totális katarzisra!

dsc01952.JPG

dsc01953.JPG

Komoly bajban voltam a második fogás kiválasztásakor, de bégül hallgatva az ajánlásra, végül a tengeri halfilé grill tál (4400.-) mellett döntöttem, mivel így három különböző halat (kardhal, lazac, vajhal) is meg tudtam kóstolni. Mondjuk azt már csak utólag tudtam meg, hogy ez igazából egy kétszemélyes tál, hiszen egyenként kb. 20dkg-ot nyomtak a halak, haha. Ráadásul köret fronton se tudtam dönteni, így abban maradtunk, hogy mindenből kérek egy kicsit. A leves után fel voltam készülve az újabb katarzisra, de a látványba és illatfelhőbe még így is belepirultam. Figyelmességből abszolút csillagos ötös a személyzet, hiszen nem csak szívesen segítenek kiválasztani az ízlésünknek leginkább megfelelő ételt, de például jelen esetben figyelmeztettek a vajhal olajosságára is, ami az erre érzékenyebb gyomrúaknál gondot okozhat. Nálam ez mondjuk nem jelent problémát, így teljes extázisban kezdtem hozzá a falatozásnak és hát bizony a vajhal az 110%-on teljesített, ízre és állagra se kívánhattam volna ennél tökéletesebbet.

Kardhalat korábban még nem ettem, így kicsit meglepett a szárazsága, ami a hal sajátossága, de ettől függetlenül is ízlett, bár a vajhal után elég erős volt a kontraszt, ugyanakkor a köretek közül a spenót illett hozzá a legjobban, nagyon jól csúszott így együtt minden falat. A zöldségek és a rizs is hibátlanul teljesített, ahogy a csónak krumpli is kategóriájában egy maximálisan jó kísérőnek bizonyult. A másik nagy sokkot a lazac okozta, ilyen finomat én még szerintem sose ettem, és a többi hal esetében is előbb magában kóstoltam, majd bőszen facsartam rá a citromot, egy még komolyabb ízélményt elérve ezzel. Egyébként alapértelmezés szerint a halakat kicsit nyersre hagyják, de természetesen ha máshogy szeretné a vendég, abszolút megbeszélés kérdése. Velem ebben az esetben is jól jártak, hiszen mindennel maximálisan elégedett voltam. 

Kissebb fenntartásokkal tértem vissza a Bubbába, de a legnagyobb örömmel jelenthetem ki, hogy a lehető legjobb formájában van az étterem és én csakis a legjobbakat kívánom nekik, mert ez így ebben a formában bizony bivalyerős! Aki egy jó hangulatú helyen halkülönlegességeket szeretne enni jó áron, mindenképp tegyen egy kirándulást ide és kényeztesse magát egy kicsit ezekkel a válogatott finomságokkal. Én egészen biztos, hogy törzsvendég leszek, hiszen az étlap abszolút végigkóstolásra érdemes!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8912332189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akira1 2017.03.20. 15:19:13

Köszi, a bemutatót, hamarosan meg is látogatom ezt a helyet!
süti beállítások módosítása