Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

A Don Pepe áprilisi ajánlatai

A tavasz beköszönte jól érződik a havi specialitások összeállításán is!

2017. április 16. - Csabi Konyhája

A márciusi rendkívül pozitív Don Pepe élményeim hatására már szinte rutinosan vártam az újabb pozitív benyomásokat, ugyanakkor kissé izgatottan is álltam az áprilisi ajánlatok elé, hiszen már első olvasatra is kellően izgalmasnak, ugyanakkor cseppet sem hétköznapinak tűnt a két pizza és a hamburger ajánlat is, így aztán kíváncsi voltam, hogyan sikerül a megálmodott kreációkat megvalósítani.

aprilis_3.jpg

Elsőként az Emergency Chicken Reloaded 2.0 névre keresztelt pizzát (2090.-) próbáltam ki, aminek különlegessége, hogy egy kis baki miatt két opció közül is lehet(ett) választani rendeléskor. Mivel az akciós szórólapon jól láthatóan szalámi is szerepel a képen, viszont a kiírásban nincs feltüntetve, így ezt a kedves vendég dönti el, hogy kéri-e vagy sem. Én természetesen kértem, ennek ellenére sajnos lemaradt a pizzáról. Ugyanakkor szerencsére ez volt ez egyetlen negatívum, mivel a pizza maga nagyon rendben volt. Nagyon jó állagú volt az egész és amit külön kiemelnék az a rengeteg és szintén szuper állagú hagyma! A tejfölös alap is nagyon jól működik, amihez külön jól passzol a habanero okozta végig jelenlévő kellemes csípősség. Gomba és szalonna is bőségesen képviselteti magát, ahogy a camembert is, ami szintén hibátlanul működik ebben a környezetben. Összességében baromi ütős cucc ez, egy igazi feltét cunami, hiszen még csirkehusi és mozzarrela is helyet kapott a csapatban, viszont a szárított paradicsom nálam egyáltalán nem jelentkezett az ízvilágban (a képeket elnézve amúgy 99% bizonyossággal állítom, hogy nem is került a pizzára) és sajnáltam a szalámis elmaradást is, de ez bizony még így is nagyon rendben volt. Ráadásul elkövettem megint azt a badarságot, hogy nem bírtam abbahagyni a lakmározást, így aztán az ebéddel egy időben a vacsorát is letudtam, haha. Azért kíváncsi lettem volna, hogy milyen a fullos feltét élmény, ha esetleg valakinek összejött, az kérem tájékoztasson! :) 

Mivel a legutóbbi burger élményem annyira pozitív volt és a márciusi burgerről írt más oldalak cikkeit elnézve is az általam tesztelt békásmegyeri egység összeállítása tűnt a legerősebbnek, így nem is lehetett kérdés hogy most is ott fogom kipróbálni a Bellissimo Formaggio nevű havi hambi specialitást (2490.-). Előzetesen kissé felületesen tájékozódtam a részletekről, így eléggé meglepett, hogy ez alkalommal bizony hiába kerestem, igazoltan volt távol a marhahúspogácsa. Én amúgy eléggé nyitott vagyok mindenre, illetve tudom sokaknak hihetetlen, de én magam is találkoztam már több olyan emberrel, aki kifejezetten nem szereti a marhás hamburgereket, így ezen különösebben most nem akadtam fent.  A látvány ezúttal is igen erősre sikeredett és számomra nagyon pozitív csalódást okozott a bő 2 évvel ezelőtti élményem után, hogy bizony a zsemle nagyon sokat változott előnyére. Egészen könnyed az egész, ugyanakkor mégis sikerül egyben tartani a rendkívül gazdag tölteléket. A csirkemell szelet ugyan nem okozott különösebben nagy katarzist, ellenben a serrano sonkával töltött camembert sokmagvas bundában akkora sokkot okozott, hogy arra legmerészebb álmaimban sem számítottam előzetesen. A sajt tökéletesen nyúlt, folyt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, és a bunda is egészen elképesztő, ahogy a sonka rendkívül aktív jelenléte is. Mindemellé a paradicsom-majonéz-bébiparaj triója szolidan asszisztált, az összbenyomás pedig abszolút pozitív, még ha nem is kifejezetten kiemelkedő, de egy egyszeri különlegességnek mindenképpen jónak mondanám. Jó is volt egy kicsit kiszakadni a megszokásból, és a kivitelezés ezúttal is egészen parádésra sikeredett. A köretként érkező krumpli most egy picivel kevésbé volt meggyőző mint legutóbb, viszont a szószból visszavett édes íz mindenképp jó pont. Összességében egy különleges és határozottan jó élménnyel gazdagodtam, éhen pedig még véletlenül se maradtam. Kíváncsian várom, milyen őrülettel állnak elő majd májusban!

Bár márciusban megfogadtam, hogy kipróbálom a pizzát helyszíni fogyasztással is, de sajnos vagy sem, megint úgy jött ki a lépés, hogy rendelésre adtam a fejem, ráadásul kissé bizonytalan is voltam a hosszú hétvége miatt, de minden kétségem hamar elszállt, hiszen egy nagyon korrekt és egyértelmű összesítő kis flyer segítette a tájékozódást a nyitvatartással/kiszállítással kapcsolatban, egységekre bontva. Megmaradtam a békásmegyeri étteremnél és a hagyományos tésztánál a húsvéti pizza (1190.-) esetében is. Eddigiek alapján nagyon jól be lett tartva minden esetben az egy órán belüli kiszállítás, nagy meglepetésemre most viszont alig 35 perc elteltével már csengetett is a futár a forró pizzával, amiért megint csak jár a hatalmas pacsi így összességében a dupla kellemes meglepetésért. Ránézésre és illatra is szimpinek tűnt a pizza, és hát ízre se találtam igazából kivetnivalót, hiszen rendkívül gyorsan tűntek el a szeletek a dobozból. Az eddigi élményeim alapján elmondható, hogy a tészta most teljesített a legjobban, hibátlan és végig egyenletes állagú volt. A sajtkrémes alap is jól működött, illetve adott egy jó kis alap csucsogósságot az egésznek, a feltétek közül a főtt tojás, csülök és torma hármasa pedig a Húsvét előszeleként egy nagyon kellemes, harmonikus ízélményt varázsolt a számba.

Összességében tehát ismételten elmondható, hogy jól vizsgázott a Don Pepe, bár az első pizza alkalmával került némi porszem a gépezetbe, de ettől függetlenül mindhárom esetben pozitív volt az összbenyomás és továbbra is kíváncsian várom, jövő hónapra milyen újdonságokkal rukkolnak majd elő. Én őszintén remélem, hogy az utóbbi idők tejfölös/sajtos alapjai után lesz valami paradicsom szószos pizza is. ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr1012419285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása