Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

A Don Pepe eddigi legszaftosabb burgere a hónap ajánlata!

Bakonyi raguval nyakonöntött szarvasburger csak decemberben!

2017. december 07. - Csabi Konyhája

A múlt havi csalódás után kissé félve indultam a békásmegyeri egység felé, hogy a decemberi, egyébként igencsak gusztusosnak hangzó bakonyi szarvasburgert kipróbáljam, ugyanakkor bíztam benne, hogy ezúttal jobban sikerül majd a kivitelezés. Szarvas témában eddig nincs túl sok tapasztalatom burgerek terén, így aztán duplán kíváncsi voltam, vajon milyen lesz a kész mű. dsc04252.JPG

Már első ránézésre is nagyon bizalomgerjesztőnek tűnt a hambi. Nagy örömömre a zsemle kinézetre és méretre is a lehető legoptimálisabb formában tetszelgett, miközben az igencsak méretes húspogácsa tekintélyt parancsoló módon uralta az összeállítást az illatra és látványra is igencsak ütős bakonyi raguval együtt. A burgert félbevágva jól láthatóan rendkívül szaftos, már-már mediumba hajló húspogácsa fedte fel magát én pedig már alig vártam, hogy megízlelhessem ezt a roppant gusztusos burgert. Mit ne mondjak, minden létező előzetes várakozásomat sikerült felülmúlni, hiszen már a legelső falattal egyértelművé vált, hogy minden idők legjobban sikerült Don Pepe burgerével van dolgom! Az utóbbi időben volt már, hogy rendkívül lelkesen tudtam rajongani egy-egy burgerért, de ezt a fanatizmust, amivel jelen cikk tárgyát befaltam, még nem tapasztaltam korábban. A zsemle az eddigi legpuhább, legjobb állagú, amit eddig a Don Pepénél ettem, és végig remekül egyben lehetett vele tartani az igencsak bőséges és szaftos tartalmat. Kívánom, hogy sikerüljön ezt a zsemlét ebben a formában megtartaniuk, mert ez abszolút világbajnok és nagyon sokat dob az összképen. A másik sarkalatos pont a husi, ami jelen esetben megint csak korában sosem tapasztalt magaslatokban járt tökéletességben. Ízre és állagra sem kívánhattam volna ennél tökéletesebbet. Az i-re a pontot pedig a rendkívül ütős ízvilággal rendelkező bakonyi ragu tette fel, ami pont kellő mennyiségben kapott helyet a húspogácsa tetején. Azt mondjuk kissé sajnáltam, hogy a kiírással ellentétben a cheddar kimaradt az összeállításból, ugyanakkor a zsemle felső tetején helyet kapó mozzarellából talán lehetett volna dupla ennyit is hadrendbe állítani a még komolyabb katarzis érdekében.

Zöldség fronton paradicsom és rukkola asszisztált, köretként pedig a szokásos adag krumpli és DP szósz érkezett. Adagra és ízre sem lehetett panaszom, köszönöm, hogy egy ilyen kiváló élménnyel sikerült zárnom a 2017-es extra burger ajánlatok sorozatát a Don Pepénél és csak bizakodni tudok benne, hogy jövőre is sok kellően őrült, merész összeállítással fognak jelentkezni, a kivitelezéshez pedig a mostani ajánlat kapcsán megtapasztaltakat nevezném irányadónak és követendő pozitív példának. Hajrá!

dsc04254.JPG

Azt már megtapasztaltam az eddigiek során, hogy a különböző éttermek között időnként igen komoly eltérések lehetnek összeállítás és kivitelezés tekintetében, de ha az általam megtapasztaltakat mindenhol tudják reprodukálni, akkor bátran állítom, hogy körettel együtt bizony megéri a maga 2590 forintos árát a menü! 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr9913450305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lekike 2017.12.07. 16:33:29

A buci teljesen szétázott, gumiszerű volt. A hús túl volt készítve. Idén ez volt a legrosszabb burger amit ettem. A krumpli meg szinte fekete volt és belül nyers. Van mit rajta még dolgozni.

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2017.12.07. 17:11:40

@Lekike: Úúúúú. :( Igen, sajnos nálam is volt már olyan (lásd múlt havi burgerük), hogy nekem totál dráma volt, másnál, más helyen meg ultra menő. Szerintem alapból nagyon jó a Don Pepe, szuper ételekkel, szimptaikus kiszolgálással, de ez az éttermek közötti iszonyatos szélsőségek sajnos az elfogadhatatlan kategóriába tartoznak, és ezen kéne erősíteniük, de nagyon!

Lekike 2017.12.08. 07:56:06

@Csabi Konyhája: Itt nálunk Békéscsabán attól függ a minőség ki van a konyhán, meg kellene tudni mikor nagyon jó az étel ki főz és rendelés előtt megtudni éppen ki dolgozik.
süti beállítások módosítása