Annak idején elég nagy port kavart 2017-ben a Don Pepe szóban forgó igencsak extrém összeállítása, miszerint a hamburgert pizzával házasították össze. Nekem akkor eléggé bejött a dolog, úgyhogy örömmel fogadtam a visszatérést és azt is, hogy nem egy szimpla újrázásról van szó esetünkben, hanem egy komolyabb ráncfelvarráson is átesett a kompozíció. Íme a szikár tények: pizzatésztás burgerbuci, bazsalikomos zöldborsókrém, rukkola, paradicsom, lilahagyma, marhahús pogácsa, cheddar, jalapeno, pizzaszósz, mozzarella, Csabai kolbász, gomba, oliva bogyó, koktélparadicsom, bazsalikom, Don Pepe burgonya és öntet (2890.-)

Nagyon nagy kedvencem a cékla, ezt a blog rendszeres olvasói biztos jól tudják már, hiszen több burger eseményem főszereplője volt az évek során és itt a blogon is több recept központi eleme volt ez a nagyon egészséges és rendkívül finom zöldség. Gondoltam itt az ideje megint valami céklásat alkotni és hamar összekötöttem a már régóta konyhaszekrényben pihenő tonhalkonzervvel. Elég furának tűnt elsőre ez a párosítás, de én sose szoktam megrettenni ilyesmitől, úgyhogy bíztam a legjobbakban, miközben hamar eldöntöttem azt is, hogy tészta helyett bulgurral fogom majd az egészet összekeverni.

Idén májusban ismerkedtem meg a gyulai Mexicali Burritruck névre keresztelt vidám színekben pompázó és ellenállhatatlanul finom tex-mex finomságokat kínáló kis kocsival. A Vágréti házaspár által megálmodott és megvalósított ételeket ebben a régióban abszolút hiánypótlónak lehet nevezni, a magas minőségért és a mindent átható maximalizmusért pedig egyértelműen jár a kalapemelés. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtam akkor és élményeimről egy igencsak lelkes cikk formájában meg is emlékeztem. Már akkor szó volt egy beülős hely nyitásáról, amit a kialakult vírushelyzet nyilván jócskán lelassított, de végül augusztusban, a fürdőváros központjában megnyitotta kapuit a Mexicali Burrito Bár! Némi fáziskéséssel, de végül nekem is sikerült ellátogatnom, hogy megkóstoljam az újdonságokat, miközben Gyurival alaposan kiveséztük az eltelt időszakot és a további tervekről is ejtett pár szót...

A legutóbbi, igencsak parádésra sikeredett oldalas kapcsán megjegyeztem, hogy a félretett szaftból majd valamit kéne csinálni és hát e köré próbáltam felépíteni a szóban forgó receptet, ami egy igencsak elvadult sajtos tészta alternatíva lett. Tényleg nem mindennapi az ízvilág, rendkívül erőteljes ízek hadakoznak, miközben mégis egy egységes és imádnivaló ízorgia ez a szaftos, nyúlós tésztacsoda.

Biztos lesznek, akik egyből vicsorogva ugranak majd erre a kijelentésemre, miszerint még ha kissé sarkítva is, de az a helyzet manapság, hogy szinte ciki, vagy minimum kockázatos magyaros étterembe menni, vagy valahol magyaros ételt rendelni. Hogy miért is? Egyrészt mert biztos minden hónapra jut legalább egy cikk azzal kapcsolatban, hogy vagy lehúzzák az embert, vagy éppen megkérdőjelezhető alapanyagokból, urambocsá maradékokból áll össze a menü. Nyilván mindenki hallott már legendákat bizonyos Váci utcai helyekről a fővárosban, de egész biztos, hogy mindenkinek van legalább egy kínosan modoros szocreál éttermi élménye és nyilván egy magyaros konyhának nem feltétlenül kell egy alsó kategóriás kifőzdénél meghúznia a minőségi határt. Én magam is bajban voltam sokszor, amikor hosteles karrierem során szerencsétlen külföldi vendégeket valami jó magyaros étterembe kellett küldenem, mert elég sok negatív élményem volt nekem is és az igazat megvallva egy idő után fel is hagytam a tesztelésekkel ezen a fronton. Az első Bécsiszelet vendéglő 1993-ban nyitotta meg kapuit és azóta már 7 étteremmel büszkélkedhet a lánc, az éttermek valamelyikével kapcsolatban pedig egész biztosan sokaknak van már valamilyen élménye. Én eddig konkrétan csak az István utcai egységben jártam még évekkel ezelőtt, a jelen cikk témájául szolgáló Margit körúti étterem tesztelése felé menet pedig némi félelemmel vegyes kíváncsiság lett úrrá rajtam.