Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Zöldfűszeres, citromos csirke, salátával

2013. február 20. - Csabi Konyhája

Ezt a receptet még a Paprika TV-ben láttam valamelyik híres szakács műsorában és nagyon megtetszett, mivel én mindig is féltem egészben megsütni a csirkét sütőben. Jelen esetben pedig az adja meg a biztonságérzetet és egyben lecsökkenti a sütésidőt is, hogy vagy a mellénél, vagy a hátánál (ízlés dolga) félbe kell vágni a madarat, amit aztán úgynevezett pillangó stílusban szétnyitva lefektetünk a tepsire és még jól meg is nyomkodjuk a biztonság kedvéért.

 

 

A csirkét jó gazdagon bekentem vegetával és borssal, majd egy egész citromot rányomtam, amit végül mellé helyeztem a sütés idejére. Zöldfűszerek közül én bazsalikomot, rozmaringot és zsályát szórtam rá, de ezt megint ízlés szerint lehet variálni. Végül pedig bőségesen meglocsoltam olívaolajjal. Előmelegített sütőben max teljesítményen 30-40 perc alatt el is készült. Közben azért én bőszen locsolgattam a levével, nehogy megégjen a lelkem, szóval azért nem árt figyelemmel kísérni a folyamatot. Igazság szerint az egyenletesebb sülés érdekében valószínűleg érdemesebb valamivel alacsonyabb hőfokot választani, de mivel először csináltam ilyet, én csak követtem a műsorban mondottakat. :) Végül pedig salátával tálaltam az elkészült csirkét!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr438577482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.