Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Tejfölös-mustáros csirkemáj

2014. január 21. - Csabi Konyhája

Korábban volt már egy csirkemájas receptem, akkor almával bolondítottam meg a szokásos hagymás máj alapreceptjét. Ugyan én szeretem a szívet is, ezúttal nem akartam bajlódni vele, viszont a kora reggeli órákban kissé figyelmetlen voltam még és mivel külön kiírás sem segítette a dolgom, így csak a főzés előtti előkészületek során szembesültem a ténnyel, hogy bizony megint sikerült szívvel együtt beszereznem az alapanyagot, ami egyébként 50-60 deka volt. Ahogy legutóbb, így most sem veszett persze kárba, olvassatok tovább, hogy milyen finomság kerekedett ki végül a munkálatokból!

A megtisztítás után a májat is minimum félbe, de volt amit három részre vágtam, és a szívet is feleztem. Az apróra vágott vöröshagymát megdinszteltem és gazdagon borsoztam. Hozzádobtam a félszíveket is, valamint két gerezd lereszelt fokhagymát. Kb. 4 percig magas hőfokon pirítottam, majd hozzáöntöttem fél deci vizet és fedő alatt pároltam további 4 percig, néha megkeverve, valamint a hőfokból kicsit visszavéve. A máj hozzáadása után ismét borsoztam egyet, majd néhány percnyi kevergetés után jöhetett az 1-1 deci tejföl és tejszín, valamint 3 evőkanál mustár. Jól elkevertem, és a korábban már vékony csíkokra vágott két csemegeuborka is csatlakozott a fazékban található alapanyagokhoz, egy bőséges majoranna szórást követően pedig fedő alatt folytattam a főzést, időnként megkeverve az ügyet. Én még egy fél deci vizet is öntöttem hozzá, de ez teljesen helyzet/ízlésfüggő, nekem így lett pont optimálisan krémes (se nem túl sűrű se nem híg) az egész. Kb. 10 perc után kóstoltam először, tökéletesen puhára főtt minden. Mindezzel párhuzamosan elkészült az egy bögrényi rizs is, ami elegendő köret volt a májhoz. Igazán különleges ízvilágú, lágy, krémes finomság készült, ajánlott azoknak is, akik esetleg nem igazán lennének oda a szokásos pirított májért. Lett egy pici édeskés beütése az egésznek, ami nekem nagyon tetszett, de azért tálaláskor egy picit megsóztam, az én ízvilágomnak így lett a legtökéletesebb az egész.



A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr138577330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.