Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Szezonkezdés a Római-parton 2014 @ Hekk Drive

2014. április 01. - Csabi Konyhája

A tavalyi szezon végefelé új kedvencet avattam a Római-parton a Hekk Drive képében, ahova nem csak a nyárias októberben tértem még vissza, hanem egy jó kis Halloween bulira, majd valamikor novemberben (!!!) az utolsó napokban is csemegézhettem még a hekkből a téli záróra előtt. Idén hó helyett korai nyárral köszöntöttük a márciust, így én is hamar a part felé vettem az irányt...

Mi mással is nyithattam volna az idei szezont, mint egy jó hekkel?! Mivel már szinte hazajárok a Hekk Drive-ba, így egy jóízű beszélgetéssel telt el az idő, míg elkészült a halacska, amihez egy kis sültkrumplit és néhány szem csípős savanyúságot kértem, illetve megkóstoltam a házi limonádét is, ami egyébként kiválóan teljesített. Nem igazán tudom megragadni a lényegét, hogy miért is, de nekem most valahogy még jobban tetszett a hekk, mint eddig! Mondjuk ebben valószínűleg az is szerepet játszhatott, hogy a tavalyihoz képest sokkal erőteljesebb volt a fokhagymás pikantéria, amit ugye tavaly egy picit hiányoltam is... A krumplival és a savanyúsággal nem csak hogy remekül harmonizált az egész, de rendkívül laktató összeállítás volt ez.

Korábban láttam már egy rendkívül csábító fényképet egy idei újításról desszert fronton, ami nem más, mint az áfonyás gőzgombóc vaníliaöntettel és mákkal. Erre ugyan nem került sor rögtön, de néhány órával később a kíváncsiságtól és némi visszatérő éhségtől hajtva beneveztem egyre. Ugyan továbbra sem vagyok különösebben édesszájú, de ez tényleg jó volt. Persze továbbra is a halak miatt fogok visszajárni, illetve még szemet vetettem a sültkolbászra is, amit majd egy következő alkalommal majd jól ki is fogok próbálni! ;)


A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr588577276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.