Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Bazsalikomos karalábé-krémleves

2015. január 22. - Csabi Konyhája

A múltkori káposztás krémlevessel új erőre kaptam a témát illetően és hamar nekiestem ennek a régóta halogatott műnek. Az igazat megvallva nem vagyok túl tapasztalt karalábé fronton, aminek döbbenetes butaságára a leves készítése közben jöttem rá, a totális megsemmisülés pedig a szinte örömkönnyek között lapátolt leves közben ért utol.

Egy közepes nagyságú vöröshagymát előbb apróra kockáztam, majd némi olívaolajon üvegesre pároltam. Frissen őrölt borssal és 1tk ételízesítővel fűszereztem, majd hozzáadtam két gerezd frissen reszelt fokhagymát is és 1-2 percig együtt pirítottam tovább. Ekkor két evőkanál méz következett és magas hőfokon, öt percen keresztül folyamatosan kevergettem, miközben egy újabb tk ételízesítőn kívül még 1-1tk kakukkfű és bazsalikom is került az összeállításba, valamint egy negyed szerecsendiót is frissen belereszeltem. Egészen elképesztő illatfelhő keletkezett, majd a lábasba borítottam két előzetesen vékonyan megpucolt és felkockázott karalábét. Fedő alatt, időnként megkavarva 5 percig együtt pároltam az összetevőket, majd felöntöttem egy liter vízzel, a forrást követően pedig hozzádobtam egy tyúkhúsleves kockát. Fedő alatt, közepes hőfokon 10-15 percig, a karalábé puhulásáig rotyogtattam a levesem. A vége felé még egy újabb tk bazsalikommal is meghintettem. A tűzről levéve, 1-2 perc pihentetést követően jöhetett az alapos botmixerrel való pépesítés. Először egy picit megijedtem, hogy kevés lesz a karalábé, de nem, pontosan jó, igazi krémlevese állagú lett az egész. (Az utóbbi időben hajlamos voltam inkább főzeléket csinálni mindenből, ami szintén nem baj, de ez most így nagyon tetszett.) Újabb teáskanálnyi bazsalikom következett, illetve 2dl tejszín (20%), majd az újraforrást követően ismét jó alaposan végigturmixoltam az egészet. (4 adag)


Egyébként már a karalábé darabolásánál teljesen ledöbbentem, hogy mennyire fantasztikusan finom magában is a karalábé, de ez a leves aztán végképp minden várakozásomat felülmúlta. Egy igazán selymes ízorgia, a méz teljesen új dimenziókba repíti a karalábét, miközben nem emelkedik semmi fölé, egy igazán ütős harmóniába került minden egyes összetevő. Vigyázat!!! Ez tényleg nagyon addiktív! Aki gondolja, pirított zsemlekockával, levesgyönggyel is gazdagíthatja az összeállítást, én a maga természetességében élveztem az egészet, igaz később volt, hogy meghintettem egy maréknyi pirított tökmaggal.  Viszonylag régen hirdettem új kedvencet, de ez most mindenképpen az. Karalábé az új hősöm, karalábét mindenkinek!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr38577144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.