Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Sajtos-tejfölös tepsis tarja hagymás-sajtos tepsis krumplival

2015. január 26. - Csabi Konyhája

Két évvel ezelőtt nagy sikerrel készítettem tepsis tarját két alkalommal (#1, #2) is egymás után. Most ismét kedvet kaptam hozzá! A kiindulási alap itt is ugyanaz volt nagyjából, mint anno, mégis teljesen más lett a végeredmény, főleg, hogy a köretet hozzá most külön készítettem el. Az elkészült étel egyébként egy messzi rokonságba is hozható akár a mátrai borzaskával...



Elsőként a tepsis krumplit csináltam meg. Felkarikáztam 3 vöröshagymát (60dkg) és 1kg krumplit kezdésként. Igyekeztem minél vékonyabbra szelni mindkettőt. 3dkg vajjal kivajaztam egy tepsit vékonyan, a maradékot eltettem későbbre. Nekikezdtem a rétegzésnek: a krumpli- és a hagymaszeletek felét egymás takarásában kezdtem el felváltva egymás mellé pakolni. Sóztam, borsoztam és némi szerecsendiót is reszeltem rá, valamint a korábban már lereszelt 13dkg füstölt sajt felét is elosztottam arányosan. Majd jöhetett egy újabb krumpli+hagyma réteg, végül egyenletesen eloszlattam 2dl tejszínt (20%) és a maradék sajtot. Fólia alatt 225 fokon 40 percig volt a sütőben (én félidőben meg is fordítottam a tepsit), majd fólia nélkül 20 perc következett maximum hőfokon (250). Mivel nem nagyon akart pirulni a dolog, így rátekertem a grillfokozatot és szűk 10 percig még sütöttem, de igazából csak a sajt barnult meg, haha. De nem baj, mert így is jó lett nagyon. (Nyilván a sok tejszín miatt nem igazán volt esély arra, hogy ropogósra piruljon a krumpli.)


Ekkor jöhettek a húsok! (Sajna nekem külön kellett a kettőt csinálnom a sütő kicsi mérete miatt.) 53dkg tarját előbb igyekeztem kb. ujjnyi vastag szeletekre szelni, amiből végül hét lett. Finoman kiklopfoltam (a klopfolót betekertem előtte folpackba), majd a húszeletek mindkét felét sóztam és borsoztam. Szilikonos sütőpapírral kibéleltem egy tepsit és szépen elhelyeztem a húsokat benne. Elkészítettem az öntetemet is, ami 7-7 teáskanál tejfölből és házi, csípős paprikakrémből állt. Ha nincs házi, megteszi az erős pista is, csak ott vigyázni kell a sóssággal nagyon. Ebből a keveretből 2-2 teáskanállal tettem a húsokra, majd jó gazdagon beborítottam mindegyiket reszelt trappista sajttal (20dkg). 225 fokon szűk 35 percig sütöttem. Picit féltem előzetesen, hiszen korábban alufólia alatt kezdtem mindig a sütést, de már csak a jó sok szósz miatt se volt esélye az égésre/kiszáradásra, a viszonylag rövid idő pedig bőven elég volt a vékony szeletek miatt. Nagyon komoly szaftot eresztett az egész időközben és egészen csodálatosan vajpuhára sült. A tepsis krumplitól annyira nem ájultam el, de amúgy korrekt volt, a hús viszont nagyon szuperül sikerült. (6 adag)



A teljes történethez viszont hozzátartozik még az is, hogy a krumpli a későbbiek során, újramelegítve sokkal de sokkal jobban tetszett, nagyon komolyan összeértek az ízek! Plusz még azt is fontos megjegyezni, hogy az utóbbi időben sima fekete bors helyett, frissen őrölt tarkaborsot használok mindenhez és hát kézzelfogható a különbség. Sokkal karakteresebb az íze és ennél a tepsis csodánál különösen nagyot dobott az egészen. Egyszerűen nagy rajongója lettem e fűszernek! 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr398577140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

takacsveca93 2018.07.01. 21:33:25

Családnak tuti elkészítem egyszer :) Inspirálódok,h mit lehetne főzni/sütni
www.ujsagomat.hu/interspar/akcios-ujsag-spar-interspar-csutortoktol-28-06-2018/