Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Itt jártam: Stadion Kebap, Sopron

2015. szeptember 09. - Csabi Konyhája

Nemrégiben Sopronban játszottam a zenekarommal, ami után elég szépen nyakunkba vettük a várost és több csodás szórakozóhelyet is végigjártunk a helyi barátok ajánlására, illetve már az este elején leszögezték, hogy muszáj lesz majd hajnalban kipróbálnom a Stadion Kebapot, aminél állításuk szerint NINCS JOBB. Ennél komolyabb ajánlólevél nem is kellett, így aztán a hajnali órákban célba is vettük a helyet...

Szombaton extra hosszú nyitvatartással, reggel 5-ig várják az éhes szájakat, és hát eléggé durva, hogy mekkora sor állt előtte, az illatfelhőről nem is beszélve, így minimum fél óra volt mire a rendelést le tudtuk adni, utánunk már nagyon nem is szolgáltak ki senkit, aminek (részben) köszönhetően egy teljesen indokolatlan szájkarate is kialakult pár nagyon jó képességű fiatal minőségi előadásában. Igazából nem sok opciót láttam kiírva, de elvileg vannak lehetőségek, ha jól tudom mi nem kértünk semmi extrát, csak egy kis csípőset.

Elsőként ami feltűnt, az a súly és a méret, mindkettő igencsak tekintélyt parancsoló volt. A hatalmas és nem mellesleg rendkívül finom lepény igencsak gazdagon meg lett töltve, rengeteg friss, ropogós zöldség és irgalmatlanul sok és rendkívül ízletes, finom, pikáns husi. A tejfölös szósz is egy kisebb fajta isteni csoda és a csípős is jó érzékkel lett adagolva. Nehezen találom a szavakat a monstrum jellemzésére, de csakis szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Ezt egyszer tényleg mindenkinek ki kell próbálnia!!! Az ára meg azt hiszem valahol 800 forint körül mozgott, szóval az is teljesen baráti, egy ilyen csodáért.



A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr748576980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása