Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Attaboy! dupla teszt - pizza rendelés & ebéd menü

2015. szeptember 28. - Csabi Konyhája

Az Attaboy!-ról már többször is írtam, anno még a rendelős korszakukban, majd az első beülős bisztrójukról is, illetve a hot dogjukról, legutoljára pedig két hónappal ezelőtt a brand körüli újdonságokról egy átfogó cikkben értekeztem és már akkor is megemlítettem, hogy hamarosan ki fogom próbálni a pizzájukat is. Nos, nemrégiben elérkezettnek láttam az időt és munkahelyi ebédre rendeltem tőlük egy jó kis pizzát!

Nem ment egyszerűen a dolog, hiszen egyik telefonszámon se tudtam elérni őket, így aztán úgy voltam vele, leadom online a rendelést, és bíztam benne, hogy valaki veszi majd az adást. Mivel farkaséhes nem voltam, így beértem a 30 centis példánnyal, típusát tekintve pedig a Speedy lett a győztes (1750.-), ami a következő összetevőkből állt: házi pizzaszósz, füstölt tarja, sonka, bacon, póréhagyma, chili, füstölt sajt

Egészen példás módon, mindössze fél óra elteltével már jött is a futár, ennek megfelelően tűzforró volt a pizza. A dobozt kinyitva egészen fenséges látvány és illatfelhő fogadott. Jó rendesen meg lett a tészta pakolva, igazi hústenger, remekül nyúlt a sajt és jó lucskos volt az egész, nem volt benne semmi hiba, nagyon rendben volt az egész. Chilivel mondjuk egyáltalán nem találkoztam és a sajton se éreztem a füstös ízt, de másba tényleg nem tudnék belekötni. Iszonyatosan jóllaktam, szóval összességében egy nagyon pozitív élménnyel gazdagodtam. A rendelés mellé ráadásul egy 20% kedvezményre feljogosító kupont is kaptam, amit a bisztróban lehet felhasználni...

A kapott kupon remek ürügy volt a visszatérésre és hogy újra átélhessem egyik nagy kedvencem, a Hurt Locker burger okozta katarzist. De ahogy az tőlem elvárható, nem az egyszerű utat választottam. Céltudatosan délidőtájt érkeztem és rávetettem magam az ebéd menüre, aminek keretein belül egy pohár levest is kaptam és egy pohár szörpöt is. A brokkolikrémleves egyszerűen meseszerű volt, mintha csak én csináltam volna, de komolyan, haha! :) Rendkívül sűrű, erősen borsos, nagyon ízletes, a bacon chips pedig szintén telitalálatnak bizonyult. A Hurt Locker burger pedig még mindig egy csoda! Komolyan mondom, aki szereti a harsány ízeket, az izmos ízkavalkádot, annak egyszer ki kell ezt próbálnia. A zsemle tökéletesen puha és lágy volt, a hús tökéletesen mediumra sütve, szaftos, a borsmártás még mindig zseni, ahogy a bacon, a hagyma és a zöldségek egyvelege is. Az eredeti 1690 helyett így 1350-be került a menüm, ami több mint baráti egy ilyen fejedelmi lakomáért. Köszi Attaboy! az újabb csodás élményt!



A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr388576968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.