Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Jamaicai sütőtökkrémleves

2015. október 26. - Csabi Konyhája

Azzal már nem akarok senkit se fárasztani, hogy mekkora sütőtökkrémleves fanatikus vagyok, hiszen számtalanszor említettem már, illetve recept formájában is zengtem az ódákat korábban. A legutóbbi művemről ugyan nem írtam, mivel lényegében egy már jól bevált recept alapján dolgoztam, aztán mivel konkrétan egyik napról a másikra tél lett a kellemes kora őszből, elérkezettnek láttam az időt, hogy valami mást is kipróbáljak. Kapóra jött egy elég bizalomgerjesztő recept, ami ráadásul állítólag Jamie Oliver sajátja, kisebb módosításokkal pedig el is készítettem a sajátomat!

Nálam nem is lehet kérdés, hogy elsőként a félbevágott és kikapart tököt (1.5Kg) megsütöm sütőben. Miután elkészült hagytam hűlni, közben pedig elkészítettem a leves alapját. Két fej apróra vágott vöröshagymát olvasztott vajra (10g) dobtam, sóztam, borsoztam, majd kis lángon, időnként megkeverve, fedő alatt pároltam negyed órán keresztül. Fedő nélkül még 10 percet túlóráztam, és közben magasabbra is vettem a hőfokot. A már említett 10 perc után hozzáadtam egy 3 centis gyömbért reszelt állapotában, meghintettem 1 csapott teáskanál pokoli házi darált chilivel, borsoztam, meghintettem 2tk kakukkfűvel és bőségesen őröltem római köményt is mindehhez. Mindezt jól elkevertem, beleborítottam a kissé felaprított sült sütőtököt és felöntöttem 1.5 liter vízzel. Dobtam bele 2 babérlevelet is illetve egy marhahúsleves kockát. A forrást követően némileg csökkentett hőfokon még 20 percig rotyogtattam. Pár percet hagytam pihenni a levest, kivettem a babérlevelet majd jó alaposan végigturmixoltam botmixerrel. Ismét borsoztam és még őröltem némi római köményt is bele, végül belefacsartam egy lime-nak a levét. A tányérba szedést követően banánchips-szel dúsítottam a levest!

Finoman szólva is ütős lett a végeredmény, de valójában a pokol tüzét sikerült cseppfolyós állapotban elkészítenem. A banán chips nekem annyira nem adta, de végülis annyira nem volt vészes, de annyira nem fogott meg. Viszont ez a leves... hmmmm.... betegségre és hideg estékre kifejezetten ajánlott!!!


A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr988576942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.