Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #87 - Bölcső Bar & Food, Budapest

2016. március 20. - Csabi Konyhája

A Móricz Zsigmond körtér közelében található Bölcső szintén egy régi kiszemelt volt már és elég sok toplista állandó szereplője, szóval előzetesen elég magasra lett helyezve az a bizonyos léc. Előzetes informálódásomnak köszönhetően tudtam jól, hogy a remekbe szabott burgerek mellett bizony igen széles kézműves sörválaszték is van náluk, szóval nagyon jó előjelekkel vágtam neki Újbudának.

Kicsit zavarban voltam az étlap láttán, nem volt könnyű dönteni, de úgy voltam vele, hogy elsőként az alap marhaburgerre megyek rá, ami a következőkből áll: házi buci, kakukkfüves marhahúspogácsa, vörös cheddar, paradicsom, saláta, sárga mustár, remoulade mártás, köretnek pedig kétszer sült steakburgonya, friss salátával és mártogatóval. A várakozási időt egy jó IPA sörrel töltöttem ki. A hely maga egyébként teljesen szimpatikus, vannak kanapés lehetőségek is, és klasszikus asztal/szék kombó is.



Egy elég jópofa összeállítás képében érkezett meg a nagy mű egy tányéron. A hamburger nem túl nagy, de jól nézett ki. A krumpli küllemre és ízre is hibátlan, a ketchup szerencsére túlmutat az átlag bolti verzión, a majonéz pedig különösen jól teljesít. A burgerbe extraként bacont kértem, így az 1350 forintos ár 1600-ra emelkedett. A baconnek bizony jót tett volna még egy kis pirítás, ahogy az jól látszik a képen is. Igazából túl sokat nem tudok erről a burgerről áradozni, korrekt volt, de térdre nem borultam tőle. A kalácsos zsemle egyébként nagyon nyerő, viszont furcsamód inkább a naturalistább ízvilágon mozgott az összeállítás, semmi kirívót nem éreztem. Igazából a krumpli és a saláta hozta meg a pluszt a burger mellé.



Nem hagyott nyugodni a dolog, és muszáj volt visszatérnem egy bárány juicy lucy-ra (2150.-), ami már így első olvasatra is egy iszonyatos katarzist jelzett előre. Ráadásul időközben debütált a hely saját söre is Busó néven, amiből persze egyből be is kértem egy korsóval. Egy füstös bak sörről van szó és azonnal óriási rajongó lettem. A füstösség illatra és ízre is a lehető legjobb, nagyon eltalálták ezt a sört, csak ajánlani tudom mindenkinek!


A burger a már jól megszokott összeállításban érkezett meg, félbevágva viszont már csalódást keltett a dolog, hiszen nem hogy nem lövellt ki belőle egyfajta sajt lavina, de konkrétan alig vettem észre, hogy lenne benne valami. Ízvilágban maradt a naturalistább vonal, amit azért a mentával nagyon jól sikerült feldobni, viszont a kecskesajtos töltet igen alaposan elbújt. Az összeállításhoz még fokhagymás majonéz, paradicsom és saláta tartozott. Ahogy az alap burger esetében, így itt se tudok rosszat mondani, de kiemelkedően jót sem. Sőt, ez esetben ugye inkább csalódás volt a dolog a sajt miatt.




A kiváló sörök miatt mindenképp ajánlani tudom a helyet, ami mellé jól tud esni egy jó burger is, de összességében nálam a nagy katarzis elmaradt, pedig kétszer is próbálkoztam.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr248576820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Óvári Péter 2016.03.21. 00:10:15

Ha már Móricz: a Wikingerbe nem mész valamikor? Jancsa Jani nagyon lehúzta, érdekelne (gondolom nem csak engem) a Te véleményed is.

csabillog 2016.03.21. 09:59:27

Nagyon régen ettem már ott, szóval abszolút nincs kizárva, hogy a közeljövőben visszanézek majd egy hivatalos tesztre! ;)
süti beállítások módosítása