Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Burger Mustra #89 - Ahoj CSEHó Food, Budapest

2016. március 26. - Csabi Konyhája

Pár hónappal ezelőtt figyeltem fel erre a Wesselényi utca körúthoz közeli részén található helyre, ahol akkor még egy táblára krétával volt kiírva, hogy cseh söröző és még hamburger is kapható! Időközben kapott egy pofásabb reklámtáblát is az Ahoj CSEHó, és nekem is sikerült egy látogatást beiktatnom, miközben a leghalványabb elképzelésem se volt, hogy mire számítsak, de a Cech In-ben tett látogatásom óta tudom jól, hogy bármikor érhetnek rendkívül kellemes meglepetések.


Elsőként az okozta a meglepetést, hogy a lépcsőn lebaktatva egy igen nagy belső tér tárult elénk és ahogy azt azért előzetesen sejteni lehetett, igen gazdag és jófajta sörválasztékkal támad az Ahoj. A pultos úriember egyébként rendkívül segítőkész és megtudtuk tőle, hogy elég sűrűn cserélődik az italkínálat. Egy jó korsó sör után rá is mentem a ház burgerére, ami a következőkből áll: 20dkg feketesörös, lilahagymás buci, amibe egy 17 dekás frissen fűszerezett húspogácsa, saláta, kígyóuborka, paradicsom, csemege uborka, hagyma és öntet kerül alapértelmezés szerint. Ezért mindössze 1000 forintot kellene fizetni,de én kértem még bacont és sajtot is, így aztán még mindig csak 1300-ra ugrott a végösszeg.


Meglepően nagy a burger és bizony súlya is van rendesen. A buci a legnagyobb erőssége az összeállításnak, nagyon dögös, egyedi darab. A hús is rendben van, készre sütve ugyan, illetve nem okoz különösebben extra ízélményt, de gond sincs vele. A bacon ugyanakkor remekül hozza az elvárható pluszt, a sajt viszont egy picit eltűnt számomra. A zöldségek adják a kötelező asszisztot, ugyanakkor a kis finom csípősség és az öntet is nagyon OK! Nincs nagyon mit ragozni ezen, bizony egy meglepően korrekt burgert kaptam, ami igencsak jólesett a sörözés mellé.


A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr168576814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.