Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csicsókalepény

2016. május 11. - Csabi Konyhája

Korábban még sosem használtam csicsókát, de megragadta a figyelmemet a boltban, így elhatároztam veszek belőle és majd valamit kezdek vele, az mondjuk elég esélyes volt, hogy valami piteféle lesz a végeredmény, haha, most úgyis azon vagyok rajta teljesen... Ha esetleg valaki hozzám hasonlóan gyér ismeretekkel rendelkezne csicsóka témában, akkor a legegyszerűbben a burgonya egy állítólag egészségesebb alternatívájaként lehetne a legkönnyebben definiálni, édeskés ízzel. Lássuk, mit sikerült kihoznom a témából!

dsc06889.JPG

Némi utánaolvasásnak köszönhetően hamar összeállt a recept a fejemben, ami a következőképpen festett: sajtreszelőn lereszeltem 55dkg meghámozott csicsókát és két kisebb vöröshagymát (28dkg), ezt bőségesen borsoztam, sóztam és egy csokor apróra vágott petrezselymet is hozzádobtam, majd jól összeforgattam az egészet. Ezt a mixet egy kivajazott tepsibe terítettem, reszeltem rá némi szerecsendiót, majd 20dkg pirított baconnel megszórtam. A következő lépésben nyakon öntöttem 330g tejföl és 3 tojás keverékével, végül befedtem 20dkg reszelt trappista sajttal. 175 fokra előmelegített sütőbe toltam és 45 perc alatt szép pirosra sütöttem.

dsc06877.JPG

dsc06879.JPG

A szokásos pihentetést követően felszeltem és nekiestem. Elsőre elég fura élmény volt, mivel klasszikus értelemben nem igazán sült meg és nem volt igazából "teste" az egésznek, de valahogy ízügyileg mégis nagyon rendben volt és igazából megkapó volt az egésznek a frissessége és könnyedsége. Egyébként pont a készítési folyamat közben esett le, hogy egyébként ebből akár baromi jó lapcsánkát is lehetne csinálni... Ezúttal nem született instant kedvenc, de nem adom fel, majd még próbálkozni fogok legközelebb is csicsókával... :)

dsc06880.JPG

dsc06881.JPG

dsc06887.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr648705122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.