Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Argentin angus rib eye steak serpenyőben sütve

Te is lehetsz házi steak mester, a folyamat egyszerűbb, mint gondolnád!

2017. január 22. - Csabi Konyhája

Nagyon szeretem a steaket, de az a nagy helyzet, hogy nagyképűség nélkül kijelenthetem, hogy az eddigi legjobb, amit valaha ettem, az első saját próbálkozásom volt, ami ráadásul egy T-bone steak volt, ami ugye nem épp a legegyszerűbbek egyike. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik,hogy azért a nagyobb steak házak eddig kimaradtak az éttermi élményeim sorából, de ahol eddig próbálkoztam, ott mindig volt valami gond... Most újra úgy éreztem, hogy itt az ideje egy otthoni sütögetésnek, amihez két szelet (20-20dkg) gyönyörű argentin angus rib eye steaket választottam alapanyagul.

dsc01425.JPG

Sok ember fejében szerintem még mindig egyfajta misztikus köd lengi körbe a steak sütést (ez köszönhető a sok különböző írásnak is, ami a neten kering), pedig azt kell mondanom, hogy kicsit túl van misztifikálva a dolog, ugyanakkor az is kijelenthető, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket szigorúan be kell tartani a tökéletes eredmény eléréséhez. Elsőként értelemszerűen rendkívül fontos a minőségi alapanyag! Keringenek különböző receptek, amiben pácolnak, szerintem ez teljesen felesleges és kihagyható része a folyamatnak, ellenben mindennél fontosabb hogy szobahőmérsékletről kezdjük a sütést. Legközelebb kipróbálom a grillezést is, de egyelőre maradtam a serpenyős megoldásnál, ahol megint csak kulcsfontosságú, hogy forró, füstölgő serpenyőbe helyezzük a hússzeletet. Én legutóbb mindenféle zsiradék hozzáadása nélkül kezdtem neki (azt hiszem maradok is ennél a jövőben), de most egy evőkanálnyi olívaolajat is használtam (bár a nagymesterek szőlőmagolajra esküsznek) és maximális hőfokon sütöttem végig a húst, a két szelet között pedig egy ujjnyi helyet hagytam. Nem érdemes túlzsúfolni a serpenyőt, szóval a legjobb megoldás az, ha egyesével sütjük, ha nincs óriás serpenyőnk. Az egyik húst 4, a másikat 6 perc után fordítottam meg, sóztam és frissen őrölt tarkaborssal fűszereztem csupán és egy szelet vajat is helyeztem a husira. A húsok másik oldalát is ugyanannyi ideig sütöttem, majd az új oldalt is sóztam és borsoztam, egy szelet vajjal megkoronázva végül alufóliával letakarva 5 percig pihentettem  a húsokat. Elég durvák így első olvasatra ezek a sütési idők, nem?

Én imádom a medium, medium rare cuccokat, de nem mertem ennél kevesebb ideig sütni, pedig állítólag még ennyi idő sem kell a tökéletes eredmény eléréséhez! A 4 perces szeletnél azért így is sikerült egy korrekt, picit túltolt medium állagot elérni, de még a 6 percesnél is maradt itt-ott egy halvány rózsaszín csík és egyáltalán nem volt cipőtalp feeling. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, de az úgymond well done-ra sült szelet majdhogynem kicsit jobban is bejött, de persze a 4 perces husit is teljes áhitattal falatoztam, illetve mindkét esetben kellően puha és omlós lett a végeredmény. Köretként ezúttal mennyei lilahagymalekvárt készítettem és egy kis friss felüdülésként szárzellert ropogtattam mellé. A képek sajna elég rosszul sikerültek, tudjuk be ezt az izgulásnak és a farkaséhségnek, ami ekkor már teljesen átvette az uralmat felettem. Ahhoz képest, hogy másodjára csináltam steaket, én mindenképp sikernek könyvelem el a végeredményt.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr4612142953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2017.01.22. 17:34:58

Alapanyagot hol vetted?

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2017.01.22. 17:39:36

@Burgermeister: Én már régóta a budapesti Vásárcsarnok alagsorába, az Aldi melletti Steak Shopba járok marha ügyben mindig, jó fej srácok, pazar választék, és nekem eddig a minőségre se volt panaszom.
süti beállítások módosítása