Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

ŰZZÜK EL A TELET #2 - Karfiolkrémleves füstölt cayenne-el

Egy igazi testet és lelket melengető leves.

2017. január 30. - Csabi Konyhája

Télvíz idején különösen jól tud esni egy igazán pikáns, ütős kis krémleves, én pedig a legjobb tudásomat latba vetve egy igazán extrém, mindent elsöprő erejű krémlevest alkottam, amiről talán elsőre meg sem mondaná a gyanútlan kóstoló, hogy karfiol az alapja.

dsc01496.JPG

Egy evőkanálnyi olvasztott kacsazsíron kezdtem neki az apróra kockázott vöröshagyma (27dkg) pirításának, amit közben csak sóztam és frissen őrölt tarkaborssal fűszereztem. Öt perc elteltével egy evőkanálnyi mézet is hozzáadtam és pár percig serényen kevergettem, majd jöhettek a zöldségek: 70dkg kisebb darabokra szedett karfiol, 2 szál kockázott szárzeller, és egy kockázott, hámozott alma. Öt percnyi kavargatás után felöntöttem 3dl vízzel, meghintettem 1tk őrölt köménnyel és hozzáadtam 3 gerezd reszelt fokhagymát. Nyolc percnyi rotyogtatás után botmixerrel pürésítettem az egészet, majd felöntöttem 4dl kókusztejjel. Ismét sóztam, borsoztam, illetve ekkor jött a nagy csavar, a Sárréti Chilifarm fantasztikus füstölt cayenne őrleményéből egy teáskanálnyi is került a levesbe. Újabb nyolc percnyi rotyogtatást követően ismét végigmentem botmixerrel minden egyes cseppen és ezzel pedig el is készült ez az egyszerű ám mégis nagyszerű kis leveske!

Tálalásnál én tovább fokoztam a dolgokat azzal, hogy még megszórtam füstölt cayenne-el, hogy igazán ütős legyen a végeredmény. A múltkori őrület, a füstölt cayenne-es csirkehúsleves után ismét sikerült valami igazán vadítót összehoznom, krémleves kategórián belül pedig most ez nálam a csúcs. Igazi őrült ízkavalkád született, hiszen hol az édeskés, hol a pikánsabb ízvilág érződik ki jobban, miközben azt kívántam minden egyes kanál után, hogy bárcsak sosem fogyna el. Állagra is pont tökéletes lett, inkább a sűrűbb fajta, de én a krémleveseket így szeretem. Ha eleged van már a télből, vagy csak szimplán valami ütős levesre vágysz, akkor ezt mindenképp ki kell próbálnod!

dsc01498.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr5012169394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása