Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Burger Mustra #131 - Holy Cow, Budapest

Sokkoló erejű burger élmény a Szent Tehénben!

2017. március 16. - Csabi Konyhája

A Holy Cow az egyik legifjabb fényes csillaga a hazai street food palettának, ráadásul ékes bizonyíték arra, hogy még mindig lehet valami újjal, egyedivel és fantasztikussal előállni ezen az igencsak túltelített piacon. A tavaly őszi nyitásuk óta élénk érdeklődéssel követem ténykedésüket, az egészen elképesztő képek láttán pedig mindig azonnal összefutott a nyál számban, most pedig végre elérkezett az idő, hogy megnézzem, a borzasztó erős vizuális megjelenés milyen ízélménnyel párosul.

dsc01861.JPG

A helyszín nagyon ismerősnek tűnt, és hamar meg is fejtettük, hogy bizony itt régen a K-208 működött. A Szent Tehén kívülről és belülről is nagyon megnyerő kialakítású, a fogadtatás és a hangulat az első perctől az utolsóig abszolút csillagos ötös volt, közvetlenségben és kedvességben sem szenvedtünk hiányt. Én előzetesen kinéztem már magamnak a legújabb, Digó névre hallgató összeállítást, amin kívül még a Szent Tehén került tesztelésre felesben. Az az igazság, hogy az étlapon szereplő mindegyik összeállítás baromira dögös a képek és leírás alapján is és ebből kifolyólag a visszatérési index is a csúcsot döngeti. A burgereken kívül a napi levesek és a desszertek is rendkívül csábítóak, a friss péksüteményekről nem is beszélve. Ja, mert hogy a Holy Cow a Panificio il Basilico pékség gyermeke, akik egyébként több burgerezőnek is készítenek bucikat, így aztán az a legkevesebb hogy a saját helyükön iszonyat extravagáns keretek legyenek a hamburgereknek.

dsc01875.JPG

dsc01859.JPG

Elsőként a Digót kóstoltam és pontosan hozta azt a mennyei ízélményt, mindent elsöprő katarzist, amit titkon reméltem. Az olívás csiga szinte elolvad az ember szájában, egészen döbbenetes, főleg, hogy ennek ellenére mégsem esik atomjaira az egész. A hús átsütését előzetesen megkérdezték, és természetesen mediumra kértük, ezt sikerült is teljesíteni, illetve a 15 dekás húspogácsa végig magas színvonalon muzsikált, kellően szaftos és ízletes volt. Került még pancetta arrotolata (göngyölt húsos szalonna) , crema di Pecorino (ami remélem nem írok nagy butaságot, de egy különleges olasz sajtkrémes ügy), ruccola és pesto rosso, azaz tényleg egy igazi olasz vadállat ez a burger. Az olíva borzasztó erős ízélménnyel uralkodik, de egyáltalán nem zavaró, főleg, hogy én nagy olíva rajongó vagyok. Ez a burger bizony egy óriási sokk volt számomra, egy igazi kuriózum, egy csoda!

Ilyen kezdés után kicsit nehéz volt folytatni, de szerencsére a névadó burgernek se volt oka szégyenkezésre, illetve ugyanúgy kaptam a folyamatos sokkolást az elfogyasztása közben, de azért persze egy picivel elmaradt a Digó mögött. Már eleve az, hogy egy kakaós kalács a keret, egy baromira nem várt fordulat és mivel én amúgyis szeretem a különböző ízek fura keveredését, így ez is mintha tökéletesen nekem lett volna kitalálva. Édes, sós, savanykás, minden van itt... A cola szósz + mustár + házi ketchup triója kegyetlen jól működik! A hús itt is etalon, ahogy az egész összeállítás egy egészen elképesztő katarzis, az egész élmény egyszerűen döbbenetesen jó volt. Kíváncsiságból kértünk egy kápisalit is, ami szintén jelesre vizsgázott.

Nagyon örülök, hogy vannak még ilyen merész és újító ötletekkel operáló helyek, és egészen biztos, hogy vissza fogok még térni, és hát nem csak az étlapon található többi szereplő miatt, hanem bizony kaptunk némi infót az új ötletekről, elképzelésekről is és nem akármik vannak itt készülőben...

dsc01869.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr6012316609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.