Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Füstölt angus lepény és különböző shake specialitások a Burger House újdonságai között!

Most szombaton pedig spéci BBQ esttel vár mindenkit a BH Dunakeszi.

2017. május 16. - Csabi Konyhája

Lényegében már az összes Burger House üzletben törzsvendégnek számítok, de a Dunakeszin található étteremben még sosem jártam korábban, most viszont olyan két nagy dobással is előállt Lázár Péter alapító és kreatív guru, akinek meghívására természetesen azonnal igent mondtam és egy gyönyörű verőfényes délidőben sikerült összehozni a találkát, aminek keretein belül a jövőbeni terveiről is mesélt…

dsc02772.JPG

A hely maga egy rendkívül forgalmas főút mellett található, parkolóval, kiülős lehetőségekkel, belül pedig egy rendkívül impozáns kialakítással, ami egyébként még továbbra sem teljesen a végső stádium, de én rögtön nagyon megszerettem és talán az óbudai egység után ez nyert meg a legjobban, bár most a nyugati üzlet is komoly ráncfelvarráson fog átesni hamarosan. Egyébként azért ide jöttünk mert bár a füstölt angus lepény már a nyugatiban is kapható, de a shake-ek egyelőre csak itt. Egy ideje már jól észrevehető, hogy egyre többfelé nyitnak és egyáltalán nem próbálnak beállni csak a burgerekre, hiszen kezdetektől fogva mindig is sok minden mással is próbálkozott a Burger House, és próbálkoznak most is, aminek köszönhetően már az étlapon is megtalálható a Streat Kitchen & Co elnevezés a változás egyfajta újabb előszeleként. Ez egyben egy utalás a tervezett új irányvonalra: street food ételek konyhai minőségben (így jött az utcakonyha elnevezés angolul egy kis szójátékkal fűszerezve), és ezzel egy időben megjelennek az étlapon az eddigi tex-mex vonal mellett más street food ételek, mint például levesek, tészták, illetve a bbq is.

Látogatásom legfőbb apropója a füstölt angus lepény (2690.-) volt, amibe marhaszegy és oldalas is kerül, mindkét hús smokerben elkészítve. Volt már szerencsém korábban Peti ilyen téren való próbálkozásaiba belekóstolnom és bár ő maga sem vallja magát profinak, azért bizony szégyenkeznie sem kell. A lepény tökéletes választás egyébként, rendkívül könnyed, ízletes darab, a PolaPolának köszönhető, a húsok pedig abszolút csillagos ötös szinten muzsikálnak, ízre és állagra is maga a megtestesült álom mindkét fajta husi. Amúgy az összeállítás nincs túlcifrázva, de ez nem is baj, némi bébispenót, egy kevés julienre vágott répa és mézes vinaigrette mellett még házi készítésű BBQ szósz adja meg a végső ízképet, ami kellemesen pikáns, egyszerre édeskés és picit savanykás, miközben egy igencsak kiadós húscunami uralja a szendvicset. Egy igazán kivételes alkotás, amit a műfaj szerelmeseinek csak ajánlani tudok!

A másik újdonság a kínálatban a shake, abból is rögtön 4 verzió: oreo, twix, bounty és kávés, én a twixesre neveztem be és hát nem csak a látvány, de az ízvilág is abszolút telitalálat. Szerencsére egyáltalán nem émelyítően édes, egészen lágy az élmény, miközben azért érezni, hogy van benne anyag. Nem különösebben vagyok nagy shake-es ember, de ezután bizony én is elégedetten csettintettem. A 990 forintos ár pedig teljesen korrektnek mondható egy ilyen desszert csodáért.

A május 20-án a BH Dunakesziben megrendezésre kerülő több fogásból álló szenzációsnak igérkező BBQ estről itt találjátok a hivatalos eseményt illetve a fontosabb tudnivalókat!

Megjegyzés: Az étterembe nem inkognitóban, hanem meghívásra érkeztem, így értelemszerűen a hely igyekezett tudása legjavát nyújtani, (a vendéglátásért végül nem fizettem) de bízom benne, hogy minden betérő vendég ugyanazzal a minőséggel fog találkozni mint én, illetve a cikkben leírtak, ellenkező esetben nyugodtan jelezzétek a problémát akár a helyszínen, akár felém.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr5112505327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.