Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Burger kihívás a Coral Cafe & Bistroban!

TOTÁLIS ŐRÜLET! 2kg hambi, 50dkg krumpli, 30dkg coleslaw 40 perc alatt!

2017. november 19. - Csabi Konyhája

Mégis mi a franc bajom van nekem? Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennem, miközben türelmetlenül vártam ellenfelem a gödöllői Corall Bistroban ücsörögve. Korábban egyszer már indultam olyan kihíváson, ahol egy brutális méretű burgert kellett elfogyasztanom és akkor rögtön meg is fogadtam, hogy soha többet. Az azóta eltelt két év úgy látszik elég volt ahhoz, hogy kedvet kapjak újra a dologhoz és egy a burgerimádók társasága nevezetű csoportban olvasott poszt, illetve az óriás burger fel is keltette az érdeklődésemet szinte azonnal.

dsc04056.JPG

Íme az ellenfél: a hamburger súlya kb. 2 kg (0,8 kg hús, 0,4 kg buci, 8 szelet bacon szalonna pirosra sütve, jó sok cheddar sajt, paradicsom, hagyma, kovászos uborka és jobbnál jobb szószok), steak burgonya 0,5 kg, káposzta saláta 0,3 kg, 0,5 l sör vagy üdítő

Nem igazán tudom megmagyarázni hogy miért, de nekem az volt az első gondolatom, hogy ez nem annyira sok. Nem értem. Ok, azért eléggé más, mint a két évvel ezelőtti ellenfelem, ahol 1.6 kg volt csak a hús, viszont ott legalább nem volt köret. Jó (?) szokás szerint nem sokat vacakoltam a felkészüléssel, azért előző nap, illetve este jó sok vizet megittam, a verseny napján pedig már csak nagyon lájtosan kajáltam és egy kiadós edzéssel próbáltam magam a megfelelő állapotba hozni. A vonaton ülve már azért kicsit elkezdtem izgulni, illetve már a megbánás első gondolatfoszlánya is felütötte a fejét. A vasútállomástól mindössze néhány perc sétára található Corall Cafe &Bistro egyébként nevéhez hűen egy szimpatikus, családias kis kávézó/bisztró, ahol lássanak csodát, az egyébként elég színes étlapon hamburgerek is szerepelnek, megfejelve mindezt a verseny burgerrel, amire az eddig 12 indulóból mindössze egy járt sikerrel.

dsc04048.JPG

dsc04050.JPG

Lime-os mentás limonádét választottam italnak és első körben egy hatalmas vágódeszkán a felfoghatatlan mennyiségű sültkrumplit és egy hatalmas tálban a káposztasalátát hozták ki, én pedig fejben sajnos már itt fel is adtam a küzdelmet. Igen, bevallom, gyenge voltam, mert mint oly sokszor, itt is azért sok minden eldől(het) fejben, de persze azért a gyomor a főszereplő. Az első sokkból esélyem se volt felocsúdni, hiszen nem sokkal később megérkezett a minden előzetes képzeletemet felülmúló hatalmas burger is! Nem mondom, roppant guszta volt, én pedig azzal a taktikával estem neki, hogy négyfelé vágva, negyedenként tömtem a számba az egyébként forró, de mindezek ellenére is rendkívül ízletes burgert. Nagy pozitívum volt a rengeteg bacon és nyúlós sajt, de a koviubiért is jár a pacsi, valamint a puffancs jellegű, friss, puha, hatalmas buciért is. A hús, mivel egy hatalmas "pogácsa" volt egyben, értelemszerűen totálisan át lett sütve és teljesen natúr ízvilággal rendelkezett. Az első két negyedet kb. 5 perc alatt le is toltam, tényleg iszonyat könnyen lecsúszott és ekkor elhittem, hogy sikerülhet a dolog, bár a köret még mindig ijesztően tornyosult előttem.

dsc04054.JPG

A harmadik negyednél már kicsit visszább kellett vennem a tempóból és próbálkoztam a köretből is csipegetni, miközben egyre többször kortyoltam a finom italomból is. A limonádé egyébként baromira finom volt, a krumpli teljesen átlagos csónakburgonya, számomra a nem kifejezetten preferált fajtából, és a káposzta saláta is a semmi extra kategória nálam, viszont jó leveses volt legalább, így egész jól csúszott. A harmadik negyed már elég nehezen ment le, ahogy legutóbb, úgy itt is elérkezett az a pillanat, amikor teljesen besokalltam az ízektől és az összetevők puszta gondolatától is majdnem kidobtam a taccsot. Így egy kicsit áttértem a krumpli/kápi kombóra, de mivel közben iszonyatosan kezdtem tele is lenni, a 20. percnél eljött a nagy megtorpanás. Felálltam, próbáltam kicsit pihenni, de tudtam jól, minden egyes pihenéssel töltött perccel egyre távolabb kerülök a győzelemtől, hiszen még mindig nagyon sok kaja terült el a vágódeszkán. A bendőm tele, az ízektől pedig már frászt kaptam. Persze később mindig könnyű okosnak lenni, de kérhettem volna még innivalót, illetve némi csípős szószt a maradékra, hogy kicsit frissüljön az ízélmény, bár nem tudom, mennyire lettem volna képes legyűrni a maradékot. Legutóbb ezek az extra lépések csak 1-2 falat erejéig táltosítottak meg. Amikor pedig már csak 5 perc maradt hátra, végérvényesen elengedtem a dolgot.

dsc04059.JPG

A kép lehet picit csalóka, de a krumplinak kb. a fele még megmaradt, a káposztasalátának csak az egyharmada, a burgerből pedig egy negyed épp hogy csak itt-ott megmajszolva. Tehát mondhatjuk, hogy egy pont ideális normál burger menü adag, haha, csak hát én már ekkor teljesen készen voltam. Az előbb felsorolt ötleteken kívül ha talán kicsit jobban készülök előzetesen a versenyre, na meg fejben is ha jobban ott vagyok, talán sikerülhetett volna, vagy esetleg valami komolyabb nyeremény is ha van, nem tudom. Amúgy a tétje jelen esetben annyi volt a dolognak, hogy ha sikerül időn belül elfogyasztani, akkor ingyen volt a menü, ellenkező esetben pedig 8500 Ft-ot kell kifizetni. Persze ez sem kevés motiváció, haha. Nyugodt szívvel nem tudom ajánlani a próbát senkinek, hiszen elég abnormális dolog ennyi kaját magába tömnie az embernek, de aki esetleg mégis kedvet kapna hozzá, jobb ha felkészül, ez tényleg nem tréfa dolog!!! 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr9313310557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.