Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Burger Mustra és csülkös pacal Mezőkovácsházán!

A Hangulat Pizzéria & Sörözőben jártam.

2018. január 17. - Csabi Konyhája

Elég nagyot változott minden az új év beköszöntével, többek között nagy hirtelenséggel mezőkovácsházi bázissal rendelkező zenekarba (Ektomorf) kerültem, és az első közös buli előtti napokban nagy erőkkel folytak a próbák, één pedig így keveredtem többedmagammal kétszer is a Hangulat Söröző és Pizzériába, ahonnan a többiek korábban már rendeltek pizzákat. Rálestem az étlapjukra és nagy meglepetésemre igencsak színes a választék, úgyhogy kíváncsian vártam, milyen élményekkel fogok gazdagodni az egyébként rendkívül szimpatikus helyen.

dsc04363.JPG

Az alap street food ételek (hambi, gyros, tortilla, pizza) mellett napi menü és különböző frissensültek is a választékot színesítik. Én elsőként egy bacon burgerre neveztem be, és azért némi aggodalommal töltött el a virslisalátos opció a választékban, haha. Persze azért ilyen esetekben mindig igyekszek helyén kezelni a dolgot, hiszen itt abszolút nem a burger a fő zászlóvivő, így aztán némi félelemmel vegyes kíváncsisággal vártam, hogy megérkezzen a hambi.

Első ránézésre pozitívan csalódtam, hiszen a zsemle abszolút jól mutatott, bár kissé túlságosan nagynak tűnt, főleg, a nem túl méretes, teljesen átlagos mirelit húspogácsa társaságában. A husi alatt némi saláta, kígyóubi és paradicsom kapott helyett, a felső régióban igen látványosan nyúló nem kevés sajtért viszont mindenképp jár a pacsi. A bacont ugyan láttam a felnyitást követően, de az ízvilágba már sajnos nem igazán tudott beleszólni. Szószként ketchup+mustár kombót kapunk, amiből talán picit lehetett volna több is, mert az egyébként teljesen jó zsemle eléggé tömör volt és kicsit száraznak mondanám az összélményt. Persze ne feledjük el, hogy mindezért 600 forintot fizettem, és maximálisan jóllaktam. A heti kínálatot szemrevételezve azonnal megakadt a szemem a csülkös pacalon, így aztán egyből meg is fogadtam, hogy bizony vissza kell ide térni még egy körre mindenképp!

dsc04364.JPG

dsc04368.JPG

Nem is váratott magára sokat a dolog, másnap már gyermeki lelkesedéssel vártam a pacalt (850.-), és hát bizony nem okozott csalódást az étel! Még mindig egy kezemen meg tudom számolni az igazán jó pacalos élményemet, és hát bizony ez is feliratkozott ezek közé. Ízre és állagra is teljesen rendben volt, a kellemes csípősségnek pedig én külön örültem. A mellé kapott főtt krumpli is hibátlanul teljesített, valamint a mindehhez kapott kenyér is friss, és tökéletes társnak bizonyult. Külön kiemelném még, hogy minden asztalon egyébként egy nagy üveg víz is ki van helyezve, amiből kedvére fogyaszthat a kedves vendég. 

Mindent összevetve tehát elmondható, hogy kedves kiszolgálás, mérsékelt árak és finom ételek jellemzik a Hangulat Sörözőt, és bár hambi fronton nem hiszem, hogy fogok újrázni, de frissensültek terén egyáltalán nem kizárt, hogy lesz itt még szemle!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr4213580409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.