Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Extrém padlizsános lecsó

Hihetetlen ízvilág néhány nem várt csavarral

2018. július 25. - Csabi Konyhája

A múltkori chilis-tökös lecsón felbuzdulva gondoltam tovább feszítem a műfaj adta amúgyis elég tág kereteket. Mindenképp valami egészen elképesztőt, nem megszokottat akartam főzni, és néhány apró fordulatnak köszönhetően eme célkitűzést maximálisan sikerült teljesíteni. Az alábbi recepthez némi nyitottság és extrém ízek iránti vonzalom mindenképp szükségeltetik.

dsc05431.JPG

25dkg kockázott füstölt tokaszalonna pirosra pirításával indult a főzés (kb. 7 perc), majd jöhetett a vöröshagyma (70dkg), amit lecsó lévén nem szükséges túl apróra vágni, de ez abszolút ízlés kérdése. Csupán sóval és frissen őrölt tarkaborssal fűszereztem, igaz jó kiadósan. Tekintettel a hagyma mennyiségére most negyed órán keresztül kevergettem, kavargattam végül 4 duci gerezd fokhagymát is reszeltem rá és 1tk édes őrölt pirospaprikával is megszórtam. 1-2 percnyi kavargatást követően a csumázott és felszeletelt paprika következett a sorban, amit fedő alatt, időnként megkevergetve 10 percen keresztül puhítottam és kb. 20-20 szem egész borssal és korianderrel is megkínáltam. Ekkor egy kiadós fűszerezés következett: kurkumából, szárított bazsalikomból és majorannából, római köményből is 1-1 teáskanálnyival meghintettem és ismételten sóztam az alapom.

Egy alapos összekeverést követően előbb a jó kis házikolbász (20dkg), 5 perccel később pedig a paradicsom és a padlizsán is a lábasba került, majd 10 percen keresztül megint csak fedő alatt, időnként megkevergetve kezdett szép lassan összeérni a mű. Ennyi idő alatt kissé össze is estek a zöldségek és brutális lémennyiség is keletkezett, úgyhogy innentől fedő nélkül rotyogtattam tovább a lecsót még további 30 percen keresztül Egy teáskanálnyi őrölt fahéjjal is megszórtam és egy evőkanálnyi almaecetet is öntöttem még az eddigiekhez. Elég brutális illatfelhő alakult ki időközben a konyhában és a lecsó is szépen besűrűsödött, a zöldségek pedig meseszerűen puhává főttel. Az ízvilágot nehéz röviden jellemezni, hiszen lényegében falatról falatra valami új élmény ért, miközben a fahéj végig uralkodónak mondható hol erőteljesebben, hol egy kicsit a háttérbe húzódva, ezzel pedig egy nem éppen hétköznapi élményt okozva. Ehhez jön a már jól ismert lecsós fíling, amit megint csak remekül feldob a fel-felbukkanó koriander, miközben a kolbászdarabkák is csak tovább erősítik az eddig sem gyenge, tovább színesítik az amúgy is gazdag ízvilágot. A borsozásnak és a csípős kolbásznak köszönhetően pedig még kellemesen csípős is az egész. Nem igazán tudtam elképzelni előzetesen, hogy mi fog ebből kisülni, de én végül maximálisan elégedett voltam és perverz mosollyal az arcomon lapátoltam be ezt a nem mindennapi ételt. Hidegen is abszolút megállja a helyét, egy szelet friss kenyérrel vagy bármilyen péksütemény társaságában pedig elég brutálisan jól lehet lakni egy tányérral. (6 adag)

dsc05430.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr4314130855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2018.07.26. 19:10:00

Jól néz ki! A fahéj tényleg eléggé extrém.

19540511 2018.07.26. 20:22:47

Számomra brutális a fahéj, kurkuma, római kömény, bazsalikom és még ki tudja mi minden fűszer, biztos, hogy nem tennék ilyeneket a lecsóba, de hát ízlések és pofonok különbözők.

Attilajukkaja 2018.07.28. 19:23:46

@19540511:
Nyugodtan tedd bele, ...csak az már nem lesz lecsó. De attól még isteni!

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2018.07.29. 16:30:41

@19540511: szerintem egy lecsóban pont az a jó, hogy nem lehet fix keretek közé, szigorú szabályok alá szorítani, bár én lényegében minden étellel így vagyok, amit főzök. :)))))) imádok kísérletezgetni, feszegetni a határokat, még ha ugyanarról az ételről is beszélünk, szinte sose készítem el ugyanúgy. de ahogy írtad is, ízlések és pofonok. :)

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2018.07.29. 16:32:01

@Attilajukkaja: amúgy pár éve az indexen volt egy videós cikk arról, hogy különböző nemzeteknél, hogy néz ki a lecsó, valahol annál a cikknél mozdult meg bennem valami és indultam el az extrém kísérletezgetések felé... :))))

Attilajukkaja 2018.07.29. 21:38:08

@Csabi Konyhája:
A kísérletezés jó! Azért mondtam, hogy az akkor már nem lecsó, mert másként hívják. Pl. shakhsukának vagy ratatouillenek, vagy másnak, ... de nevezhetjük lecsónak is. :o)