Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Pirog-Da - balkáni ízek mennyei násza

Ezért tényleg érdemes felkeresni ezt a XV. kerületi parkolót!

2018. november 18. - Csabi Konyhája
Már jó ideje rajta volt a listámon ez a már első ránézésre és a kínálat tekintetében is végtelenül szimpatikus kis hely, ami 2010-ben kezdte meg működését, de mivel eddig eléggé kívül esett a járt útvonalaimon elég sokáig tartott, hogy elérkezett az első tesztelés ideje. Igazság szerint egy jó barátommal közösen terveztük egy ideje hogy most már tényleg menjünk el, így aztán ellentmondást nem tűrően vettük az irányt a főváros XV. kerületében található Pirog-Da felé ami talán nem annyira megszokott módon egy Lidl parkolóban található. 
dsc05411_1.JPG

Gyors étlap szemle után le is adtuk a rendelést az egyébként nagyon kedves személyzetnek és a méretes napernyők védelme alatt található asztalok egyikénél telepedtünk le. Az igencsak nyálcsorgató ételkínálaton kívül különböző szörpök is vannak amiket végül a kedves vendégnek kell elkészítenie a hűtőben található szódás palack segítségével. Nekem nagyon bejött ez a csináld magad opció. A nedves törlőkendő is egy kedves kis gesztus, apróság ugyan de azért mindenképp kiemelendő. 

dsc05414.JPG

dsc05402.JPG


Mivel annyira nem voltam éhes, így az óriás pirog helyett beértem a normállal, ami egy tavaszi tekercsre hasonlított leginkább. Ízre és állagra is kiváló volt a tészta, ami viszont már lángosra hajazott. Masszív de mégis lágy volt a tészta, a bele töltött kijevi csirkemell összeállítás pedig szintén hibátlanul muzsikált. 500 forintért ez egy tök jó ajánlat és akár többet is ki lehet így próbálni egy étkezés alkalmával. 
Drága barátom a hamburgerre, azon belül is borjú burgerre ment rá ami durván jól nézett ki. Lehetett választani sima vagy csípős ajvár közül, mi az utóbbi mellett döntöttünk. Kellemes kis összeállításról beszélhetünk ami a Kertem híres-neves balkán burgerére hajazott de mégis más a kettő. Jelen esetben a pita rendkívül puha, laza állagú volt, ahogy a hús is egy lágyabb állagot vett fel, ízre pedig igencsak karakteresnek bizonyult. Nem tűnt atom adagnak elsőre, de végül mindent felezve kellemesen jóllaktunk, két üdítővel együtt pedig 2300-at fizettünk, ami azért elég jó két főre. 
Már hazafelé menet meg is beszéltük hogy mihamarabb vissza kell térnünk további szemlére, haha, amit viszont sajnos sehogy se sikerült beiktatni az elmúlt hónapokban, így aztán úgy gondoltam, hogy nem jegelem tovább eme írást és majd inkább újra jelentkezem, ha sikerül valamikor újra útba ejteni a helyet. Egyébként nekem az teljesen kimaradt, hogy pár éve egy beülős hellyel is próbálkoztak az Örs közelében, ami további netes kutakodásom tanúsága szerint nem volt egy hosszú életű dolog. Mindettől függetlenül csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a 15. kerületi kis bódét, mert bizony nagyon finom ételek készülnek itt jól láthatóan szívvel és lélekkel.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr7414378822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása