Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Stop Burger - ahol a szendvicsek miatt is érdemes megállni

A kiváló burgerek mellett a szendvics is csillagos ötösre vizsgázott

2018. november 24. - Csabi Konyhája

Alig két hónapja, hogy egy frenetikus burgerezés képében nem csak hogy megismerkedtem, de rögtön szívembe is zártam Békéscsaba egyik, ha nem a legfontosabb street food helyét, a Stop Burgert. Már akkor is felfigyeltem az ínycsiklandozó szendvics kínálatra is, ami konkrétan három összeállítást takar. Nos, elérkezettnek láttam az időt, hogy utánajárjak, vajon ezen a fronton mit tudnak a srácok!

dsc06094.JPG

Hagytam magam meggyőzni, és a marhahúsos opció helyett a csirkést próbáltam ki, mivel az több újdonságot tartalmazott, hiszen míg előbbi a burgereknél is használt húspogácsát tartalmazza, addig az utóbbi egy jó kis spéci, pácolt csirkemellel operált, ami egyébként szintén megtalálható két burgerben is. Na de nézzük, hogy hogyan is muzsikált a Godzilla szendvics!

dsc06096.JPG

A négyféle választható szósz közül a ranchet választottam, ami egy tartáros, fokhagymás-kapros öntetet jelentett. A pirított buciba pedig a csirkehusin kívül egy borzasztó menő, rostlapon egybesütött sajt-bacon kombó, jégsaláta, paradicsom és coleslaw került. Nagyon jól nézett ki az elkészült mű, a kissé old school buci irányában táplált kezdeti kis aggályaim pedig a legelső harapásnál azonnal tovaszálltak. Régen volt dolgom ennyire menő, könnyed pékáruval, ami álomszerűen ropogott és hihetetlenül könnyed volt. Ennek a könnyedségnek mondjuk némiképp az szenvedte kárát, hogy kissé nehéz volt féltávtól egyben tartani az igencsak megpakolt szendót. Az ízvilág is teljesen levett a lábamról és minden előzetes várakozásomat sikerült felülmúlni. A szósz baromira dögös és végig maximálisan harmonizált az összeállítás minden egyes elemével. A csirkehús álomszerűen puha, omlós és szaftos, miközben az ízre is egy emlékezetes élményt nyújt. És akkor ott van még a grillezett, baconnel egybesütött sajt, ami szintén adott egy igen komoly plusz élményt az egészhez.

dsc06093.JPG

dsc06095.JPG

1290 forintért ez egy igencsak jó vétel, hiszen eléggé laktató is. A marhás szendvics egy százassal kerül többe, a dupla verzió pedig 1790-nél áll meg. Örömmel nyugtáztam, hogy egy rendkívül erős első élmény után a visszatérés után is elégedett mosollyal távoztam, miközben megint jókat dumáltam a mindig segítőkész és kedves duóval a pult mögött. Megint csak gratulálni tudok és további sok sikert, és sok-sok éhes vendéget kívánok! 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr9414384738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.