Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #159 - Bystrická Klubovňa, Besztercebánya (SK)

Egy hibátlan burger élmény festői környezetben

2019. szeptember 23. - Csabi Konyhája

A nemrégiben tett kis szlovák körtúra keretein belül az első megálló Besztercebánya volt, ahol a mesésen szép főtéren tett séta alkalmával azonnal megakadt a szemünk a szóban forgó egységen, aminél impozánsabb épületben, egész pontosan egy barbakánban kialakított éttermet nem nagyon láttam még. A szép időre való tekintettel a rendkívül hangulatos teraszon foglaltunk helyet. A fogadtatás rendkívül szívélyes volt és ottlétünk alatt a személyzet végig nagyon segítőkésznek és kedvesnek bizonyult. Az étlapon a szlovák mellett angolul is fel volt tüntetve a választék és hát bizony igen szemrevaló ételek közül lehetett válogatni, én pedig gyorsan le is tettem a voksom a ház burgere mellett.

dsc07424.JPG

A burger mellett jelölt 400g feltételezem az összsúlyt jelölhette, szó se róla, elég rendesen meg lett pakolva a szimpatikus vágódeszkán érkező buci, ami mellé hasábburgonya és egy választható szósz is járt, én a chilis majó mellett döntöttem. Elképesztően jól nézett ki a burger, de még előtte muszáj volt a krumplit megkóstolnom, ami csillagos ötösre vizsgázott és a szósz is egy nagyon jó választásnak bizonyult. 

page_1.jpg

A zsemlében kissé szokatlan sorrendben követték egymást az összetevők. Alulra igen bőséges szósz mennyiség került, majd a hibátlan ízű és állagú pont optimális méretű húspogácsa következett ráolvasztott chedarral, szép piros, ropogós baconnel, ami az ízvilághoz is hozzáadta a kötelező pluszt. Ekkor következett csak a sorban a jégsaláta, ami olyan szinten volt friss, ropogós, hogy akkora pluszt adott az élményhez, hogy ilyennel már nagyon rég nem találkoztam. A lilahagyma és sült hagyma kettőse is csak tovább emelte az összeállítás fényét, a csemege uborka és további szósz mennyiség pedig fel is tette az i-re a pontot. A zsemle egy elég egyedi darab, szintén kiváló, végig masszívan egyben lehetett tartani, miközben ízre és állagra is a legjobb pékáruk egyike.

Előzetesen volt bennem némi félsz, de összességében egy nagyon erős élménnyel gazdagodtam, ízre és adagra is hibátlanul teljesített a menü, amiért tekintettel az igencsak impozáns környezetet is, teljesen reálisnak mondhat a 10.49€, azaz 3460HUF ár.

gopr2014.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr7415137918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2019.09.23. 22:13:01

Pizza, hamburger, biztosan nagyon jó! Két éve történt, balatoni vendéglő, a mellettem levő fakkban négy akkora kopaszra nyírt ember, hogy, ha normális vagyok, szólni sem merek hozzájuk. Nézik a soklapos étlapot, hallom a választási szempontokat a pizzánál. Átszóltam, uraim, lapozzanak kicsit tovább, pizza mindenhol van, de csülök tál, vagy rántott fogasfilé nem mindenhol. (az a csülök, az mindent megér, annyi, hogy azt inkább el szoktam hozni, mert nekem az négy étkezés). Csak visszaszóltak, hogy kösz, és lapoztak, és nem pizzát, és nem hamburgert rendeltek. Más, hugi ment társasággal Prágába. Előtte beszéltünk, én régen voltam, és akkor még voltak utcai sült kolbász árusok. Mondtam, ha még találnak, akkor az az igazi. A társaság be egy vendéglőbe, hugiék is, megnézték az étlapot, hugiék kimentek kolbászozni. Aztán jött a társaság, hogy mi nem ízlett, és drága volt. Bocs, nem zrikálni akarlak, csak sztorizok. Annak is megvolt a varázsa, hogy mikor még létezett a Károly híd “pesti” hídfőjénél az a söröző, ahol állva is kaland volt egy korsó sört kérni a tömegtől, de, mikor anyut vittem oda, kétszer is sikerült asztalt lőnöm, ott ebédelni. Az meg nem a kajáról szólt, bár kifogástalan volt, hanem arról, hogy hol esszük.

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2019.09.24. 10:17:00

@élhetetlen: hahaha, semmi gond, teljesen értem, illetve egyetértek a leírtakkal. én is általában a hely nevezetességeit igyekszek kipróbálni mindig a snassz dolgok helyett, de mivel én tényleg nagy hamburger rajongó vagyok, így nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és amúgy is jellemzően a "pub food" volt inkább előtérben itt, na meg kíváncsi is vagyok mindig, hogy más országokban, kultúrákban hogyan gondolják ezt a műfajt és például jelen esetben is egy igencsak pozitív élménnyel gazdagodtam. Másnapra már be volt tervezve egy igazi autentikus szlovák zabálás egyik kedvenc helyemen, a Középkori Parasztétteremben, jön majd arról is cikk. ;)
süti beállítások módosítása