Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #165 - Dzsinn Grill Büfé, Martfű

Családias hangulatú hely, brutálisan finom burgerek és hihetetlenül olcsó árak!

2020. május 28. - Csabi Konyhája

Nemrég Martfűn jártam egy baráti látogatás kapcsán és kifejezetten kértem, hogy látogassunk el majd egy burgerező helyre is, ami végül a szóban forgó Dzsinn Grill Büfé lett, amiről már amúgy korábban is hallottam pár jó szót. A hely nevéhez hűen egy igazi klasszikus, kissé retró jellegű büfé, ahol a napi menü mellett a hamburgereké a főszerep!

dsc08527.JPG

Igen tekintélyes a burger választék, már-már túlzás, de mégis kellően érdekes és izgalmas az összeállítások sora. Az alap darab 640 (!!!) forintnál kezdődik és a legdurvább összeállítás is mindössze 1290 forintot kóstál. Nem volt könnyű választás, végül már csak a névadó és a Joker Burger között vacilláltam, végül az utóbbi győzött. A büfét üzemeltető rendkívül kedves, lelkes és segítőkész házaspár azonnal neki is látott a műveleteknek, mi pedig a kint található két paddal közrefogott fa asztalnál foglaltunk helyet. Az árfekvés tekintetében joggal lehet egy gyorsan összedobott mikrózott csodára számítani, de nem is tévedhetnénk ennél nagyobbat! A 15dkg-os húspogácsa sercegése zene volt füleimnek, így aztán izgatottan vártam a végeredményt.

dsc08525.JPG

Bizony már első ránézésre tátva maradt a szám, annyira durva látvány fogadott, amire egyáltalán nem voltam felkészülve. Egy igencsak jól megpakolt csábító burger monstrum foglalt helyet a tányéron és alig vártam hogy beleharaphassak! A házi készítésű (!!!) zsemle ránézésre, állagra és ízre is csillagos ötös, egész konkrétan valami leírhatatlan csoda! Ha minden más gyenge is lett volna már akkor is egy nagy élménnyel gazdagodtam volna, de szerencsére a többi összetevőre se volt panaszom. A naturálisabb ízvilágot képviselő húspogácsa az én ízlésemnek egy kicsit túlsült, de amúgy tök rendben volt. Viszont a sült hússzelet, a főtt-füstölt tarja és a bacon triója egyszerűen legyilkolt! A négyféle hús okozta sokkot mindössze jégsaláta és csemegeuborka próbálta ellensúlyozni, a dupla cheddar és a chili szósz pedig abszolút megkoronázta az összeállítást. Ezen nagyon nincs mit ragozni, egy überbrutál burgert ettem, ami nagyon jó érzékkel, érezhetően szívvel-lélekkel készült és már-már zavarba ejtően olcsó. Hiszen a 890 forint ezért a csodáért barátok közt is több, mint korrekt.

Az igazán nagyétkűek az óriás burgerek közül is választhatnak, itt 20dkg helyett 38dkg zsemle az alap és a húspogácsa is 35dkg-ra van emelve! Egy szó mint száz, egy nagyon durván pozitív meglepetéssel gazdagodtam és egyben új bajnokot hirdettem a lelkiismeretes burgerezők kategóriában, ahol ugyan nincsen semmi flanc, de van egy nagy adag szeretet és jól láthatóan érzék is a burgerek elkészítéséhez/összeállításához. Ismét bebizonyosodott az is, hogy attól, hogy valami olcsó, még egyáltalán nem biztos, hogy vacak. Sőt! Ha legközelebb újra erre járok, egész biztos, hogy újra benevezek valamilyen finomságra! Hajrá Dzsinn, csak így tovább!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr6715699724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása