Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Céklás-tonhalas bulgur

Extrém finomság gyorsan, egyszerűen

2020. október 30. - Csabi Konyhája

Nagyon nagy kedvencem a cékla, ezt a blog rendszeres olvasói biztos jól tudják már, hiszen több burger eseményem főszereplője volt az évek során és itt a blogon is több recept központi eleme volt ez a nagyon egészséges és rendkívül finom zöldség. Gondoltam itt az ideje megint valami céklásat alkotni és hamar összekötöttem a már régóta konyhaszekrényben pihenő tonhalkonzervvel. Elég furának tűnt elsőre ez a párosítás, de én sose szoktam megrettenni ilyesmitől, úgyhogy bíztam a legjobbakban, miközben hamar eldöntöttem azt is, hogy tészta helyett bulgurral fogom majd az egészet összekeverni.

img_4530.JPG

Kezdésként egy fej apróra kockázott lilahagyma szokásos hőkezelésével indult a folyamat, ezúttal némi napraforgóolajon és csupán öt percig. Sóztam, borsoztam és 1tk őrölt köménnyel is meghintettem, a jelzett idő leteltével pedig 4 gerezd (20g) reszelt fokhagymát is hozzáadtam, egy percnyi aktív kavargatást követően pedig már az előzetesen kis lyukú reszelőn lereszelt cékla (39dkg) is csatlakozott az alaphoz. Sűrű kevergetés mellett, öt perccel később megszórtam még 1tk őrölt gyömbérrel, felöntöttem 1dl vízzel és 4 babérlevelet is dobtam hozzá, majd csökkentett hőfokon 20 percig rotyogtattam, időnként megkeverve. Közben elkészítettem a bulgurt is, én egy 3dl bögrét használtam mércének és a csomagoláson leírtak szerint láttam neki a műveletnek.

img_4517.JPG

Miután elkészült a céklás alap, előbb a bulgurral, majd a közben villával kicsit összetört tonhallal (290g) és fél citrom levével együtt jó alaposan összekevertem. Nagyon csábító illatok szálltak fel, miközben mindent áthatott a cékla gyönyörű színe. Az ízre sem lehetett panaszom, kellően karakteres, egy picit csípős és közben kellemesen savanykás ízvilágú finomság született. (3 adag) 

gopr0504.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8516235628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása