Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

15 perces currys csirke

Pofonegyszerű, szaftos tésztaétel

2021. október 26. - Csabi Konyhája

Tavaly csináltam már egy igencsak brutális currys csirkét és most ugyan alapvetően ismét azt főztem, de mégis teljesen más megközelítéssel és egy igencsak eltérő végeredménnyel. Igazság szerint először levesnek indult a dolog, végül egy szaftos tésztaétel lett belőle.

dsc04230.JPG

Kezdésként némi olajon egy kicsit lepirítottam 4 szál (20dkg) felkarikázott újhagymát a zöld részével együtt, közben sóztam, borsoztam, 1tk koriander magot is szórtam hozzá és két púpos evőkanálnyi curry pasztával is alaposan átkevertem, 1-2 perccel később pedig 4 gerezd (25g) felszeletelt fokhagymát is dobtam hozzá és 1tk őrölt gyömbérrel is meghintettem. Egy perc elteltével a felkockázott csirkemell (40dkg) is a csatlakozott ehhez az elég menő, fűszeres, hagymás alaphoz és fehéredésig pirítottam.

dsc04216.JPG

Ekkor felöntöttem egy liter vízzel (ha van alaplevünk, azzal még jobb), és egy kis konzernyi (165ml) kókusztejjel. A forrást követően a felkarikázott répa és a felkockázott kápia paprika (20-20dkg) is hozzáadásra került és fedő alatt 5 percig rotyogtattam. Ezután félrehúztam a lábast és egy csokor apróra vágott friss petrezselymet is hozzáadtam és egy zacskó rizstésztát (200g) is beledobtam és 10 percre magára hagytam, fedő alatt. Ez idő alatt a tészta el is készült és ezzel együtt a leves is. Mondjuk már ekkor se maradt túl sok leve, ami később még jobban eltűnt és inkább egy nagyon szaftos tésztaétellé módosult. Én igazából nem bántam ezt a cserét, de aki inkább levesként fogyasztaná, akkor a tésztát semmiképp se keverje bele, haha.

Az ízvilág hozta a kötelezőt, kellemesen pikáns, fűszeres, miközben mégis krémes és picit édeskés felhangokkal rendelkező lett a végeredmény. Ráadásul 15-20 perc alatt el is készíthető ez a finomság, tálalásnál pedig még ízlés szerint pár csepp citromlével is meg lehet bolondítani az ízvilágot. (4 adag)

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8616735182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása