Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #176 - Burger Bár-Hol, Budapest

A sajtszósszal nyakon öntött burger egy igazi különlegesség

2022. június 06. - Csabi Konyhája

A Burger Bár-Hol már régóta a letesztelendő listámon szerepelt, hiszen évek óta, különböző helyszíneken igencsak aktív és stabil szereplője a hazai burger kínálatnak, végül a nagy első kóstolóra a VIII. kerületi beülős egységükben került sor nemrégiben. Előzetesen sokat nem tudtam a kínálatról, de abban egészen biztos voltam, hogy egy cheddar sajtszósszal leöntött hambit akarok enni!

dsc03986_1.JPG

Meglepően nagy alapterületű, szimpatikus beltér és szintén szimpatikus üdvözlet fogadott, az étlapot tanulmányozva pedig erősen vakartam a fejemet, mert hát nagyon izgalmasan hangzott mindegyik lehetőség. Közben egy pohár kézműves sör kortyolgatásával próbáltam elősegíteni a döntést és végül egy mondhatni egyszerűbb burger mellett tettem le a voksom, ami Cheese Heaven névre hallgatott és alapjáraton ehhez az összeállításhoz társult a korábban már említett sajtos leöntés, de mint megtudtam, igazából ezt bármelyik burger esetében lehet kérni.

dsc03994.JPG

dsc03993_1.JPG

Szimpatikus kis fa tálcán érkezett az asztalomhoz a burger és az alapértelmezés szerint mellé járó krumpli és káposztasaláta, de még itt jött a bónusz, ahogy a kedves vendég előtt kerül ez az igencsak tekintélyes mennyiségű sajtlavina a burgerre. Gyors fotózást követően már alig vártam, hogy megkóstolhassam a burgert, amit ezúttal érthető okokból kivételesen késsel és villával ettem. Már az elején is szimpatikus volt az étlapot olvasva, hogy alapjáraton mediumra sütik csak a 180g húspogácsát, ami tökéletesen sikerült is, jár is érte a nagy pacsi! Viszont picit csalódás volt, hogy a leírás szerinti forró sajtszósz inkább volt langyhideg, de igazából azért olyan nagyon nem tudta elrontani az élményt, de egy valamivel komolyabb hőfok jobban állt volna az összképnek. Amit viszont jobban hiányoltam, az valamilyen erőteljesebb ízhatás, mert ez így túlságosan egyszerű volt. Valamivel még jó lett volna intenzívebbé, izgalmasabbá tenni ezt a sajtszószt. Amúgy magából az összeállításból túl sok mindent nem éreztem ki, hiszen nyilván a cheddar szósz volt a főszereplő, de amint említettem már, a hús nagyon rendben volt és egyébként a zsemle is egy abszolút kiváló darab. Dupla cheddar, pirított bacon, burger bár-hol szósz, csemegeubi, lilahagyma, jégsaláta került még a zsemlébe, illetve én még kértem egy kis jalapenót is (+200.-), ami azért megadta az ilyenkor elvárható extra ízélményt. Közben a krumplit is eszegetve elég szépen el is teltem a végére. A káposztasalátáról mindenképp meg kell még emlékeznem, mert az egyik legjobb, amit valaha ettem, úgyhogy ezért is jár a nagy kövér piros pont. 

Az árazáson talán egy picit lehet rugózni, hogy 4000 forintért ez most mennyire számít soknak vagy reálisnak (azért szerintem mindenképp sok), az viszont biztos, hogy kellemes környezetben, szuper kiszolgálás kíséretében finomat ettem és jól is laktam. A várt ktarzis mondjuk azért elmaradt, de talán legközelebb valami elvadultabb összeállításnak is nekiesek majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr6317844559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása