Milánói villámlátogatásom egyik nagy kedvence a Navigli negyed volt, ahol az elbűvölő csatornaparton számos bár és étkezési lehetőség közül válogathatunk. Ugyan eredetileg nem volt betervezve, hogy a legtöbb helyet itt tesztelem le, összességében egyáltalán nem bántam, hogy végül így lett. Jó szokásom szerint rendkívül alaposan felkészültem az út előtt a látnivalókból és a tesztelésre érdemes helyekből. A legnagyobb fejtörést az okozta, hogy a legtöbb helyen elég komoly szieszta idő van, ami a legtöbb esetben azt jelentette, hogy 14:00 és 18:00/19:00 között konkrétan a legtöbb hely zárva. Na ennek szöges ellentéte a The Walrus Pub, ami reggel 6:30-tól hajnali 02:00-ig várja a vendégeket. Egy rendkívül szimpatikus kocsma ez, jó kis kiülős résszel és egy rendkívül barátságos és segítőkész csapos fiatalemberrel. A kínálatban több kraft sör is helyet kapott, amiket nagy örömmel és megelégedettséggel kóstolgattam. Különböző szendvics opciók és rágcsák közül is válogathatunk, de mivel a szomszédos pizzéria nyitását vártam itt, így ezúttal csak a finom söröket kóstolgattam. Egy határozottan ajánlott hely, ahol elég sokszínű helyi söröket lehet kóstolni az ipától kezdve a füstös grodziskien kerezstül a belga triple stíluson keresztül tényleg minden van itt. Egy pohár sör 5€ volt, egyébként nagy általánosságban ezzel az árazással találkoztam kraft sörök terén mindenhol.
Ételek terén nem volt könnyű kiválasztani a végső befutókat, de abban biztos voltam, hogy a pizzát semmiképp sem szabad kihagynom. Végül egy külföldi oldalon futottam bele egy ajánlásba és lecsekkolva a Berberè Pizza oldalát, rögtön meg is született a döntés, miszerint ezt mindenképp ki kell próbálnom! 2010-ben Bologna közelében nyitotta meg egy testvérpár az első éttermet, ami azóta egy igen komoly lánccá nőtte ki magát és mára már országszerte 20 helyen megtalálható de még Londonban is büszkélkedhetnek 3 étteremmel. Félig teljes kiőrlésű és organikus liszttel, valamint kovásszal készül az egyedülálló pizzatészta, a feltétek között pedig több méltán híres helyi alapanyagot használnak Itália különböző régióiból. Az étterem elég tágas belső vendégtérrel és egy szintén nagy kinti résszel is rendelkezik, a kedves fogadtatás után végül bent foglaltam helyet, így fél szemmel nyomon tudtam követni a lázas munkálatokat is a konyhán.
A menü rendkívül izgalmas összeállításokat tartalmaz, nem is volt egyszerű a választás, de végül a BURRATA EN ’NDUJA lett a befutó. A tésztára organikus paradicsom, konfitált cseresznyeparadicsom, apuliai burrata sajt Puglia régióból, ’nduja Spilinga régióból és bazsalikom került. Itt is szép választék van kraft sörökből, így aztán a várakozás közben egy jó kis west coast ipát kortyolgattam. Öröm volt nézni a lázas munkálatokat a konyhán, az asztalomhoz érkező pizza pedig már a látvánnyal levett a lábamról. Na de amire egyáltalán nem voltam felkészülve az az a tömény zsenialitás, ami ezt az ételt jellemezte. A tésztára konkrétan nincsenek szavaim. Én szeretem, ha van „igazi” állaga a tésztának, nos ennek határozottan volt és minden egyes falat úgy ropogott mint a mesében. Ízre is nagyon érdekes, semmi máshoz nem hasonlítható volt és tök jól jöttek a teljes kiőrlésű/kovászos ízjegyek is. Na de és akkor ott vannak még a feltétek is! A kétféle paradicsom igazi tömör gyönyör volt, de az ’nduja az olyan szinten adta meg a kegyelemdöfést, hogy tényleg kaján vigyorral és gyermeki lelkesedéssel fogyasztottam el fenséges pizzámat az utolsó morzsákig. Az ’nduja egy fűszeres, kenhető sertéskolbász, ami jelen esetben egy nagyon jól eltalált csípősséggel rendelkezett, ami egyértelmű királyává tette ennek az összeállításnak. Az itt eltöltött időm végére feltettem még a koronát egy egészen kiváló espressóval, majd kissé szomorúan de természetesen a legnagyobb megelégedettség és öröm közepette távoztam. Egyértelműen erősen ajánlott hely és szerintem én is vissza fogok majd még térni, ha lehetőségem adódik rá. A pizzáért, sörért és a kávéért összesen 20€-t fizettem.
Következő utam a Dóm közelében található Panzerotti Luini pékséghez vezetett és már szinte a számban éreztem a fenséges sós és édes panzerotti különlegességek ízét, majd legnagyobb csalódásomra lehúzott roló fogadott és egy kedves üzenet, miszerint nyári vakációra mentek. Hát ez az én formám. Pedig tényleg nagyon vártam, hogy kipróbálhassam az itt készülő finomságokat, hiszen több helyen is legendákat olvastam a helyről. Később még egy másik, nagyon jó értékelésű helyen próbáltam kárpótolni magam, de annak ellenére hogy nyitva kellett volna legyen, simán zárva volt mindenféle infó nélkül, így aztán szomorúan ugyan de végül elengedtem a panzerotti projektet.
Nagyon tetszett egyébként, hogy városszerte rengeteg helyen vannak közkutak, így aztán könnyűszerrel töltöttem teli friss vízzel újra és újra a flakonomat. Egyértelmű volt, hogy majd valamilyen fagyit is meg kell kóstolnom, végül a GROM lett a nyertes, ami olyan fagyilánc, amit még a szupermarketekben is meg lehet találni. A 2002-ben alapított brand mesterséges adalékanyagok és színezékek nélkül dolgozik és nem csak Olaszországban de a világ több pontján is képviselteti magát. A spéci tölcsérről nagyon jókat olvastam de én most inkább a pohár mellett döntöttem, ízek közül pedig két örök kedvencemet, a sós karamell és a pisztácia lett a választottam. A második legnagyobb pohárba kértem és a fagyi így került 5.5€-ba. Ami azonnal feltűnt, hogy elképesztően krémes és lágy a fagyi, ízre is rendben volt, bár az igazat megvallva mindkét ízből ettem már azért jobbat, de persze sokkal rosszabbat is. Az adag amúgy meglepően nagy volt, szóval összességében azért panaszra nem volt okom.
Természetesen nem maradhatott ki egy jó burger mustra sem a kintlétem alatt és bár az eredeti kiszemeltemet sajnos nem sikerül kipróbálnom, mert érkezésemkor már bár nyitva volt a hely, a konyhára még egy órát várni kellett volna. Így aztán a listám B és C opcióit átfutva végül a Jack the Brewer lett a befutó. Már csak a névből adódóan is, illetve a menün is szereplő 3 saját főzésű sör láttán is extra csalódás volt, amikor közölték velem, hogy azok már nincsenek, sőt egyáltalán nincs helyi sörük. Ezen túllépve végül a Perfect Jack Burger (14€) mellett döntöttem. Alapértelmezés szerint járt mellé krumpli is, ami egy tipikus "semmi extra" köret volt, amihez Heinz ketchup és majonéz dukált. A burger se volt igazából semmi extra, a zsemle egy kissé tömörebb, érdekes darab volt, amibe saláta (gentile), paradicsom, 200g piomenti marhahúspogácsa, cheddar, bacon, savanyú uborka és bbq szósz került. Igazából rossznak nem mondanám, inkább egy semleges élménynek. Összességében a sörös fiaskóval együtt azért némileg csalódottan távoztam.
Mondhatni szinte véletlenül futottam bele a The Old Fox kocsmába a google térképet böngészve és az itallapja rendkívül érdekesnek tűnt, így aztán gondoltam egy sörkülönlegességre még mindenképp beugrok, mivel az menülap tanúsága szerint egyik kedvenc sörfajtám, a rauchbeer is szerepelt a kínálatban. A kocsma egy igazi tipikus angol pub, a csapos fiatalember pedig egy igazi jókedélyű, szívélyes és kommunikatív arc volt, aki mindegyik sörről tudott valami érdekességet mondani és legnagyobb örömömre hamar kiderült, hogy itt bizony az összes sört ők főzik, így aztán rögtön le is csaptam egy igazi különlegességre, ami egy bitter ale volt a klasszikus angol csapolási módszerrel. Jót beszélgettem a csapossal, akitől megtudtam, hogy itt igazából minden idénysör, úgyhogy füstös majd legközelebb csak ősszel lesz. Konyha is van a helyen, több tipikus brit fogással és persze burgerekkel is az étlapon, sajnálom, hogy nem hamarabb találtam rá erre a nagyon szimpatikus helyre. Ha legközelebb Milánóban járok, biztos vissza fogok ide térni!
Mindent összevetve többnyire rendkívül pozitív élményekkel gazdagodtam és mindenhol nagyon kedves, barátságos fogadtatásban volt részem és ha másért nem is, de a pékség és a híres milánói rizottó miatt azért mindenképp vissza kell majd még térnem valamikor! :)
