A jelenleg is zajló turnénk első szünnapja Hildesheim kis városkájában volt, ami egyébként ahhoz képest meglepően sok érdekességet tartogatott, illetve hamar rátaláltam erre a kellemes helyre is, ahol helyi kraft söröket és különböző burger összeállításokat is találhatunk a kínálatban.
A belépést követően szívélyes fogadtatásban részesültünk, majd helyet foglaltunk. Egyébként elég szimpi a hely belülről és a kínálat is több, mint szemrevaló. Én kezdésként a helyi kis főzde (Hildesheimer) west coast pale ale sörére mentem rá és nem is okozott csalódást. (4.50€ - 300ml) Burgerek közül nem volt egyszerű a választás, de végül a The Bacon Cheeseburger lett a befutó. A honlapon található információ szerint a zsemle és a hús is saját receptúra szerint készül, a húst pedig alapértelmezés szerint mediumra sütik. Ez már eddig is több, mint kecsegtető.
Az asztalhoz kiérkező burger első ránézésnek elég szimpatikusan tűnt, de az első pár falat után hamar megmutatták magukat a hiányosságok. A hús ugyan szépen készült, nekem túlságosan is tömör volt, egy kicsit lazább, szaftosabb állag nekem jobban tetszett volna. A zsemle is lehetett volna valamivel komolyabb textúrájú, az ízvilágot pedig nagyon elvitte a teriyaki, ami egyébként nekem tetszett, de igazából nem nagyon sikerült rájönnöm, hogy a házi szósz ugyan milyen is lehetett. Igazából a sajt is inkább csak mutatóba volt, ízre és állagra nem nagyon adott hozzá az összképhez és igazából a bacon se okozott maradandó emlékeket. Jó sok saláta, paradicsom, csemegeuborka és lilahagyma is került az összeállításba a pontosság kedvéért. Mindent összevetve korrektnek mondanám az összeállítást, de semmi kiemelkedő, ami azért picit fájó ilyen áron. 14.50€
A végén még megkóstoltam a szedres stoutot is, ami sajnos nem sikerült túl jól. (4.50€ - 200ml) Mindent összevetve ár-érték arányban elég erősen rezgett a léc és bár alapvetően egy szimpatikus, kellemes helyről van szó, előzetesen azért komolyabb élményre számítottam mind a burger mind a sörök tekintetében.