2019-ben jártam először Amerikában egy saját zenekaros turné keretein belül és hát ilyenkor eléggé változó, hogy mennyi idő jut városnézésre, kulináris kalandozásokra. Azért annak idején így is összehoztam 6 Burger Mustra cikket (#1 #2 #3 #4 #5 #6), illetve azóta is tervben volt, hogy majd valamikor mindenképpen szeretnék visszatérni egy privát túra keretein belül is az államokba. Ennek most el is érkezett az ideje, a célpont pedig New York volt. Jó szokásom szerint brutális kutatómunka és egy igencsak embert próbáló itiner összeállítása előzte meg az indulást, a kitűzött célokat pedig még némileg magamat is meglepve konkrétan hibátlanul sikerült is teljesíteni. Igyekeztem változatosan kóstolgatni, az élménybeszámolómat pedig végül két részre bontottam a könnyebb kezelhetőség és olvashatóság végett.
HAMBURGER
Burger fronton nem akartam túlzásba esni, előzetesen csupán két helyet iktattam be a tervezetbe. Az első ilyen a manhattani (West Village) Smacking Burger egysége volt, ami egyébként egy működő benzinkút is egyben. A hűtőben menő kraft sörök sorakoznak (1 pintes kiszerelés 6$), az étlapon pedig ínycsiklandozó smash burgerek. A legnépszerűbb The Big Smack névre hallgató összeállításra neveztem be, a szezámos zsemlébe dupla húspogácsa került karamellizált hagymával, csemegeuborka, saláta, sajt és háziszósz társaságában. Mindez pedig 10.80$ áron. Kifejezetten leülni kint egy boxban lehet, de az már tele volt, ezen kívül talponálló lehetőség van csupán könyöklő asztallal, de engem az ilyesmi nem igazán szokott zavarni, nekem nagyon bejött az egész hely hangulata. A burgert kicsomagolva nem mondanám, hogy túl erős látvány fogadott, de azt már szinte megszoktam, hogy smash esetén ritkán sikerül igazán fotogén összeállítást alkotni. Ami viszont sokkal fontosabb, hogy nagyon finom volt a burger. A központi elem, a hús rendkívül szaftos és ízletes volt, amit az összes többi összetevő egy még magasabb szintre emelt. Nem voltak kilengések, kiugró elemek, egységesen nagyon jól teljesített az összeállítás.
A másik burgerező a SOHO szélén található Deux Luxe volt, ahol a The Classic összeállítást a TimeOut 2025-ben New York legjobb hamburgerének választott, így aztán nem is lehetett kérdés, hogy ezt nekem is meg kell kóstolnom. A hely egyébként nagyon szimpatikus, a fogadtatás pedig az első pillanattól az utolsóig abszolút csillagos ötös volt egy rendkívül barátságos és segítőkész személyzettel. Bent is helyet lehet foglalni, de kint is van két asztal. Itt a burgerek különlegessége, hogy wagyu hússal készülnek, így az ár is némileg magasabb. (18$) A szóban forgó Classic esetében egyébként a zsemlébe két húspogácsa, cheddar és aoli szósz kerül, egy igazi pofonegyszerű összeállítás, ahol a hús dominál, de ezt mondta is a srác a pult mögött. A burger félbevágva érkezett az asztalhoz és egy több, mint szimpatikus képet mutatott. Az ízre és állagra egyébként nehéz szavakat találni, tényleg zseniális volt az egész, az egyetlen problémám az egésszel annyi volt, hogy tényleg nagyon pici volt, de ezt leszámítva egy nagyon szuper élmény volt az egész.
(A facebookon az egyik kommentelőnek megígértem, hogy kifejtem álláspontomat az ügyben, ami kapcsán én is kicsit jobban utánaolvastam a dolgoknak. Az eredeti smash burger papírvékonyra kilapított, ropogós hússal operál, itthon is ezt találjuk a legtöbb helyen és én ezt szívből gyűlölöm. Számomra ez a hús megszentségtelenítése és igazából szinte teljesen mindegy is a hús minősége, hiszen úgyse érez belőle semmit az ember, valahol szerintem ez is lehetett anno a cél ennek a műfajnak a kitalálójának. Emellett van a másik iskola, ahol nem lapítják rommá a húst és még szaftos tud maradni, na ezzel semmi bajom, sőt, kifejezetten jó élményeim vannak ezen a fronton külföldön és 1-2 helyen idehaza is.)
PASTRAMI & BAGEL
Természetesen kihagyhatatlan látogatás volt az 1888 óta működő Katz's Delicatessen, ami bár korábban is rendkívül népszerű volt, az 1989-es Harry & Sally című film tett igazán világhírűvé. Természetesen rogyásig volt a hely, de ahogy előzetesen erre felkészültem, ilyenkor érdemes a húst szeletelőkhöz beállni sorba, jelen esetben cirka 10 perc alatt sorra is kerültem. ilyenkor illik 1-2 dollár borravalót adni a kihelyezett pohárkába, egy tálkán pedig kapunk egy kis kóstolót is a mennyei húsból, amikor végre a mi szendvicsünk készül. Igazi élmény figyelemmel követni, ahogy megállás nélkül szelik a húsokat a srácok és készülnek a mennyei összeállítások. Bár elég gazdag az ételkínálat, természetesen a pastrami szendvics az, amiért a legtöbben idelátogatnak.
Az elkészült szendvics egészen elképesztő képet mutatott, a mustárral megkent két szelet kenyér közé rogyásig lett pakolva a hús, mindez pedig olvasztott sajttal megkoronázva, mellé pedig kétféle uborka is járt még. Nagy élmény volt a szendvics elfogyasztása, de ugye én azért nem most eszek először ilyesmit és a hype-pal se lehet engem megvenni kilóra, így azért azt kell mondanom, hogy az óriási katarzis összességében elmaradt. A húst lehetett volna valamivel vékonyabbra is szelni, mert sok esetben kihúztam az egész szeletet, mert egyszerűen nem lehetett elharapni. Egyébként néztem egy videót az instán, ahol tökéletesen vékonyra volt szeletelve a hús, szóval elég érdekes, hogy nincs standardizálva ez a folyamat. Ha nagyon szigorú akarnék lenni, akkor talán a kenyér is lehetne magasabb minőségű, de én azért így is örültem, hogy elfogyaszthattam ezt a szendvicset. Az, hogy 33.70$ egy ilyen szendvics meg szerintem olyan, hogy aki eljön ide, az nem kezd neki ezen problémázni. Ahogy mondani szoktam, nem kötelező vétel!
Ha New York, akkor a különböző bagelező helyek egyszerűen megkerülhetetlenek. Az egyik ilyen az 1908 óta működő Barney Greengrass, ahol annak idején Charlie Chaplin és Al Capone is megfordult. A híres Lox Bagel lett itt megkóstolva, ami egy krémsajtos, lazacos összeállítást jelent. Nem kicsit lepett meg, hogy az összetevők és a bagel külön tányérokon érkeztek az asztalhoz, amit aztán a kedves vendégnek kell összeraknia. Ahogy az a képen is látható, a két főszereplőn kívül még saláta, paradicsom, hagyma, uborka, citrom és olívabogyó is érkezett még kiegészítőként. Egyébként tök finom volt és a kiszolgálást is kedvesnek mondanám, de azért az ár-érték arányt nem feltétlenül mondanám a legjobbnak. 26$
Másik nagy kiszemeltem a Tal Bagels volt, aminek 3 egysége is van a városban, én az Upper East Side-on található helyet látogattam meg. Előzetesen picit féltem a kicsit alacsonyabb google értékelés miatt (3.9), de nagyon hamar elszállt minden kétségem. Rengeteg opcióból lehet választani, de én egyértelműen a pastrami bagel miatt érkeztem. Kezdésként meg kell mondani, hogy milyen bagelt szeretnénk, én azonnal elfogadtam az ajánlott "everything" bagelt, ami aztán megint a mi döntésünk, hogy simán vagy pirítva kérjük. Én természetesen ez utóbbit választottam, majd megkenték mustárral (ha kéri az ember), végül pedig megpakolták jó sok hússal. Végül egy papírzacskóban nyomták a kezemben a menüt, ami mellé még egy üdítőt is választhattam. Nem kis meglepetésemre a bagel mellé járt még némi csemegeuborka és káposztasaláta is külön kis dobozkákban.
A bagel már ránézésre is iszonyatosan dögös volt, de ami még ennél is fontosabb ugye, hogy az első harapás után konkrétan a mennyországban éreztem magam. A bagel rendkívül friss és ropogós volt, a hús pedig egyszerűen tökéletes ízű és állagú, nem mellesleg gyönyörűen vékonyra szeletelve. Én már ennyivel is jól ellettem volna, de az uborka és a saláta is nagyon jó körítésnek bizonyult. Rendkívül laktató volt az egész, úgyhogy nálam nem csak bagel, hanem pastrami fronton is a Tal Bagel lett az abszolút nyertes, hús és pékáru fronton is nagyobb élményt nyújtott, mint a Katz. A végösszeg egyébként 26$ volt, így aztán határozottan itt volt a legjobb az ár-érték arány is.
PACAL
Nagy pacalfanatikusként természetesen kinéztem pár helyet ebben a műfajban is, ezek a helyek azért rendre valamilyen mexikói éttermek. Előzetesen két verzióra fentem a fogam, az egyik a leves, a másik pedig a taco volt. Az előbbiért egy brooklyni foodtruckhoz kellett látogatnom (Tacos el Bronco), ami egy elég különleges élményt nyújtott, ahogy körbeállták a kocsit az emberek a rendelésre várva, majd volt aki elvitte az ételt, vagy egy padkára leülve fogyasztotta azt el. A leves egy kis pohárkában került felszolgálásra és eléggé felemás élményt nyújtott. Pacallal csupán egyszer találkoztam, amit rögtön sikerült is lefotóznom, utána már inkább csak ilyen szálaira szétesett húsdarabkákat éreztem a kanalazás közben. Ettől függetlenül az ízvilágot zseniálisnak mondanám, kellemesen savanykás, pikáns volt az egész nem kevés korianderrel. (5.40$)
Az Ilegal Taquera szintén Brooklynban található, ez viszont egy rendes beülős hely, nagyon szimpatikus, színes designnal és egy elég nagy hátsó kerthelyiséggel. A kiszolgálás nagyon kedves volt, én pedig a pacal taco mellett egy steak tacóra is beneveztem, mivel valahogy sejtettem, hogy ezek nem lesznek valami óriási adagok. Az asztalhoz érkező étel nagyon szépen meg volt komponálva. Két szelet kis tortilla lapra volt halmozva a feltétek sora, amire aztán ráfacsartam még a kapott lime-ot és kettéhajtva neki is kezdtem a falatozásnak. Nincs túlbonyolítva egyik összeállítás sem. A pacalos esetében az a csavar a történetben, hogy a megfőzött pacalt utána még ropogósra is pirítják, ami egy nagyon jó játékosságot adott az egésznek, hozzá pedig érkezett az elmaradhatatlan koriander és hagyma, illetve salsa verde. A steak mellé pedig szintén koriander, hagyma, valamint salsa tatemada került. Mindkét összeállítás tömény zsenialitás volt ízre és állagra egyaránt, a tortilla lapok puha állaga külön nagyon tetszett. (2x5.40$)
