A Blue Peacock egy brit taktikai atomfegyver-projekt volt az 1950-es években. Ennek a fegyverprojektnek a létezése évtizedekig titkos volt, és csak 2002-ben hozta nyilvánosságra David Hawkings brit történész.
A projekt célja több tíz kilotonnás nukleáris taposóaknák tárolása volt Németországban. Ezeket az aknákat, az észak-német-síkságra szánták, és dróttal vagy nyolcnapos időzítővel robbantottak volna fel a szovjet keleti invázió esetén.
A Blue Peacock a szabadon eső Kék Duna (az első működő, 4,5 tonna tömegű brit atomfegyver) után készült, súlya 7300 kg volt, hatása a Nagaszakira ledobott atombomba fele lehetett volna. Összesen két részből állt: a burkolatból és a robbanófejből. (a képen a Kék Duna)
A nagy acélburkolata miatt a szabadban kellett tesztelni, s ezt egy elárasztott kavicsbányában Kentben, Sevenoaks közelében tették meg. Mivel a bomba felügyelet nélkül maradt, manipuláció elleni eszközöket is használtak. A burkolatot túlnyomás alá helyezték, majd különböző érzékelőket adtak hozzá.
Az aknákat elásták volna, tavakba és folyókba süllyesztették volna, vagy a felszínre helyezték volna el. A gyújtást vagy vezetékkel, vagy távkioldással és legfeljebb öt kilométeres távolságból, esetleg 8 nap elteltével időzített gyújtással kellett volna végrehajtani. Az élesítést követően tíz másodperccel a Blue Peacock felrobbant volna, ahogyan egy kísérlet vagy találat esetén is.
A projektet a Royal Armament Research and Development Establishment -ben (RARDE) fejlesztették ki 1954-ben, Fort Halsteadben, Kentben. 1957 júliusában a brit hadsereg tíz ilyen bombát rendelt Németországban való használatra, azzal a fedőtörténettel, hogy ezek mini atomerőművek a terepen lévő csapatok számára, aztán három hónap múlva a leállították a projektet.
Végül a védelmi minisztérium 1958 februárjában mondta le az egész projektet, mert úgy ítélték meg, hogy a nukleáris csapadék által jelentett kockázatok, valamint a szövetséges területek megsemmisítésére (a számítások szerint 375 láb vagyis több, mint 130 méter átmérőjű krátert okoztak volna) és szennyezésére való felkészülés politikai veszélyei túl magasak ahhoz, hogy indokolják a fegyver használatát.
Emellett technikai probléma volt, hogy télen az elásott eszközök hőmérséklete gyorsan lecsökkenhetett, ami lehetőséget teremtett arra, hogy a téli alacsony hőmérséklet miatt a bomba mechanizmusai leálljanak. Különféle módszereket tanulmányoztak ennek a problémának a megoldására, például a bombákat üvegszálas hőszigetelést biztosító takarókba csomagolták.
Az egyik ötlet azt javasolta, hogy az élő csirkéket zárjanak a burkolat belsejébe, elegendő táplálékkal és vízzel, hogy körülbelül egy hétig életben maradjanak. Testhőjük nyilvánvalóan elegendő lett volna ahhoz, hogy a bomba alkotóelemeit üzemi hőmérsékleten tartsák.
Ez a javaslat kellően szokatlan volt ahhoz, hogy bolondok napi tréfának tartsák, amikor a Blue Peacock aktát 2004. április 1-jén feloldották. Tom O'Leary, a Nemzeti Levéltár oktatási és tolmácsolási osztályának vezetője azonban válaszolt a médiának a felvetésre, amely szerint "Áprilisi tréfának tűnik, de egészen biztosan nem az. A közszolgálat nem viccel."