Logo Pic
Linda Morvai 2024. július 22.

Nagy salátakeverék teszt

Az üzletekben egyre szélesebb választékban találhatók meg az előrecsomagolt saláták, melyek már feldarabolva, összekeverve várják a fogyasztókat. Előnyük, hogy nem kell az előkészítésükkel foglalkozni, nem kell egy halom zöldséget megvenni hozzá, akár egy gyors munkahelyi ebédre is egészséges alternatívául szolgálhat. A mostani vaktesztünkön azt vizsgáltuk, hogy melyik a legízletesebb salátaválogatás.

 

ossz_27.JPG

A SALÁTAKEVERÉKEKRŐL

A saláták, hivatalosan levélzöldségek több vonatkozásban is megfelelnek a korszerű táplálkozás követelményeinek, mivel rosttartalmuk magas, kevés energiát tartalmaznak és gyakorlatilag egész évben fogyaszthatók.

Ennek ellenére a zöldségeken belül a levélzöldségfélék meglehetősen szerény helyet foglalnak el az étrendünkben. Az elfogyasztott mennyiség nem több, mint pár százalék, ami az egy főre jutó fejes saláta számát tekintve mindösszesen 6-7 darabot jelent, a többi levélzöldségből pedig együttvéve sem éri el a 10-15 dkg-ot évente. Ezzel szemben Nyugat-Európa egyes országaiban a levélzöldségfélék fogyasztása eléri az egy főre jutó zöldségmennyiség 10-15%-át, ami több, mint 13 kg évente.

A salátakeverék készítése

A salátaféléket először is tisztítják, majd a nedvességet eltávolítják. Ezt követően összevágják.

A saláták és zöldségfélék gondosan összeválogatva nem csupán ízletesek, de tápanyagtartalmuk is kellően magas és sokszínű. Különböző vitaminok és ásványi anyagok mellett számottevő rosttartalmuk elősegíti az emésztőrendszerünk egészséges működését. Az immunrendszerünk erősítésére a gyümölcsök mellett a legjobb választás, ha sok zöldséget fogyasztunk. Például a spenótnak kimondottan magas az antioxidáns és vastartalma, a brokkoli bővelkedik C-vitaminban és káliumban, a sárgarépa pedig A-vitaminban.

 

A TESZT MENETE

A vaktesztet a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai és laikus fogyasztók végezték, összesen 15-en.

A teszthez az országos élelmiszerláncoknál vásároltunk be, márkás és sajátmárkás termékeket.

A teszten azok a salátakeverékek vettek részt, amelyben a salátákon kívül legalább egy zöldségféle is szerepelt: sárgarépa, cékla vagy káposzta. 

 

ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

Illat: Friss, a salátakeverékre jellemző illatot vártunk el. Ahol nem, vagy csak gyengén éreztük valamely összetevő illatát, ott kevesebb pontot adtunk. 

Állag: A frissen vágott salátákra, zöldségekre jellemző ropogós állagot kerestük. Kisebb pontszámot kapott az a keverék, ahol kevésbé ropogós vagy puha állagot tapasztaltunk. 

Íz: A csomagoláson feltüntetett összetevők ízeit vártuk el. Az is szempont volt, hogy a salátakeverék elemei mennyire harmonizálnak egymással, illetve az arányok megfelelőek-e. Ha oda nem illő ízeket éreztünk, kevesebb ponttal értékeltük. 

 

A NAGY SALÁTAKEVERÉK VAKTESZT EREDMÉNYE

 

33. AUCHAN Azúr salátamix, egységár: 2 660 Ft/kg, Pontszám: 6,3/10 pont

Natúr salátaillat. Az összetevők - jégsaláta, sárgarépa, radicchio saláta - nagyobb méretűek, közel azonos arányban vannak és kissé puha állagúak. Kóstoláskor a jégsaláta íze a legerősebb.

auchan_azur.JPG

 

31. Eisberg Green Time Bolero Mix, egységár: 3 921 Ft/kg, Pontszám: 6,4/10 pont

Földes zöldsaláta-illat. Az összetevők - endívia saláta, cékla, frisée saláta - nagyobb vágásúak, kissé puha állagúak. Ízében leginkább a cékla és endívia ízjegyei a meghatározóak.

eisberg_bolero.JPG

 

31. PENNY To go Czifra salátakeverék, egységár: 1 993 Ft/kg, Pontszám: 6,4/10 pont

Leginkább a káposzta illata érezhető. Az összetevők - fejeskáposzta, endívia saláta, sárgarépa - apró vágásúak, túlságosan puha állagúak. Kóstoláskor csak az endívia íze érezhető.

penny_czifra.JPG

 

29. Eisberg Pántlika salátakeverék, egységár: 2 626 Ft/kg, Pontszám: 6,6/10 pont

Édes, friss salátaillat. Az összetevők - endívia, sárgarépa, cékla, frisée saláta - nagyobb vágásúak, puhák. Kóstoláskor összességében inkább cékla és az endívia ízeit éreztük.

eisberg_pantlika.JPG

 

29. TESCO Cékla Mix, egységár: 3 564 Ft/kg, Pontszám: 6,6/10 pont

Földes zöldsaláta-illat. Az összetevők - endívia, frisée saláta, cékla - nagyobb méretűek, kissé puhák.  Annak ellenére, hogy cékla mix, leginkább az endívia íze érezhető.

tesco_beetroot.JPG

 

28. Fit & Easy Salad Mix Beauty, egységár: 3 992 Ft/kg, Pontszám: 6,7/10 pont

Enyhe zöldsaláta-illat. Az összetevők - frisée saláta, bébispenót, sárgarépa, fejeskáposzta, radicchio, rukkola - apróbb vágásúak, puhák, nedvesek. A salátakeverék íze kóstoláskor enyhébb ízintenzitású, a rukkola íze a legkiemelkedőbb.

fit_easy_beauty.JPG

 

24. PENNY To go Supreme salátakeverék, egységár: 2 460 Ft/kg, Pontszám: 6,8/10 pont

A radicchio saláta illata érezhető. Az összetevők - endívia saláta, cékla, jégsaláta, radicchio saláta - nagyobb vágásúak, kissé puhák és nedvesek. Ízében a cékla és endívia saláta érezhető leginkább.

penny_supreme.JPG

 

24. ALDI Snack Time Saláta Mix Crotone, egységár: 2 995 Ft/kg, Pontszám: 6,8/10 pont

Enyhe hagymaillat. Az összetevők - fehér cikória, sárgarépa, vörös cikória, póréhagyma, lilakáposzta - nagyobb vágásúak, puhább állagúak. Kóstoláskor a póréhagyma és cikória íze a legerősebb.

snack_time_crotone.JPG

 

24. ALDI Saláta Mix Classic, egységár: 2 300 Ft/kg, Pontszám: 6,8/10 pont

Zöldsaláta-illat. Az összetevők - jégsaláta, endívia, radicchio, sárgarépa, csemegekukorica, rukkola - apróbb méretűek, kissé puhák. Kóstoláskor a zöld saláták ízét éreztük leginkább, utóízben jelent meg az édeskés sárgarépa.

salata_mix_classic.JPG

 

24. Family All in Mix salátakeverék, egységár: 3 608 Ft/kg, Pontszám: 6,8/10 pont

Illatában a lilakáposzta és a radicchio saláta a legerősebb. Az összetevők - endívia, frisée saláta, jégsaláta, radicchio saláta, sárgarépa, fejeskáposzta, csemegekukorica, rukkola - kisebb méretűek, puhák. A kukorica és sárgarépa kiegészítik a zöldsaláták natúr ízét.

family_all_in.JPG

 

23. PENNY To go Palotás salátakeverék, egységár: 2 260 Ft/kg, Pontszám: 7,0/10 pont

Zöldsaláta-illat. Az összetevők - jégsaláta, endívia, lilakáposzta, sárgarépa, csemegekukorica - apróbb méretűek, puhák, nedvesek. Leginkább a lilakáposzta íze érezhető.

penny_palotas.JPG

 

21. LIDL Chef Select Carmen salátakeverék, egységár: 2 869 Ft/kg, Pontszám: 7,1/10 pont

Erős zöldsaláta-illat. Az összetevők - endívia saláta, cékla, frisée saláta - nagyobb vágásúak, a cékla kisebb arányban jelenik meg. Az összetevők ropogósak. Ízében a salátakeverék natúr, de jellegzetes ízjegyei érezhetők, utóízben pedig a cékla földes íze jelenik meg kissé erőteljesen.

chef_select_carmen.JPG

 

21. TESCO Sweet Salad, egységár: 2 935 Ft/kg, Pontszám: 7,1/10 pont

Illatában leginkább a radicchio saláta érezhető. Az összetevők - endívia saláta, kukorica, jégsaláta, radicchio saláta, sárgarépa - ropogósak, megfelelő állagúak. Kóstoláskor inkább a radicchio saláta kissé borsos íze érezhető, utóízben enyhén a sárgarépa íze is megjelenik.

tesco_sewwt.JPG

 

20. Eisberg Green Picnic Ranch Mix, egységár: 2 991 Ft/kg, Pontszám: 7,2/10 pont

Erőteljes fejeskáposzta-illat. A fejeskáposzta, az endívia saláta, a sárgarépa és a radicchio saláta közel azonos méretűek, ropogósak. Kóstoláskor a káposzta íze a legerősebb, utóízben pedig enyhébben érezhető a salátakeverék natúr ízjegye.

eisberg_green_ranch.JPG

 

16. Eisberg Puszta salátakeverék, egységár: 2 626 Ft/kg, Pontszám: 7,3/10 pont

Fehérkáposzta-illat. Az összetevők - jégsaláta, endívia saláta, fehér káposzta, sárgarépa - nagyobb vágásúak, ropogós állagúak. Kóstoláskor leginkább a fehér káposzta íze érezhető, de utóízben a saláták íze is megjelenik.

eisberg_puszta.JPG

 

16. Tesco Egyszemélyes saláta, egységár: 2 140 Ft/kg, Pontszám: 7,3/10 pont

Fehérkáposzta-illat. Az összetevők - jégsaláta, endívia saláta, fehér káposzta, sárgarépa - nagyobb vágásúak, ropogós állagúak. Kóstoláskor leginkább a fehér káposzta íze érezhető, de utóízben a saláták íze is megjelenik.

tesco_single.JPG

 

16. TESCO Family Friss salátakeverék, egységár: 2 369 Ft/kg, Pontszám: 7,3/10 pont

Fehérkáposzta-illat. Az összetevők - jégsaláta, endívia saláta, fehér káposzta, sárgarépa - nagyobb vágásúak, ropogós állagúak. Kóstoláskor leginkább a fehér káposzta íze érezhető, de utóízben a saláták íze is megjelenik.

tesco_family.JPG

 

16. Family Blanco Mix, egységár: 3 069 Ft/kg, Pontszám: 7,3/10 pont

Friss salátaillat. Az összetevők - lilakáposzta, endívia saláta, frisée saláta, sárgarépa - jó állagúak, ropogósak. Közepes ízintenzitással érezhető a lilakáposzta és a sárgarépa íze, enyhébben a salátáé.

family_blanco.JPG

 

15. Family Happy Mix salátakeverék, egységár: 3 838 Ft/kg, Pontszám: 7,4/10 pont

Enyhe zöldsaláta-illat. Az összetevők - endívia saláta, cékla, frisée saláta - közepes méretűek, ropogósok. Az endívia erős íze mellett utóízben megjelenik a friss saláta és a cékla földes ízjegye is.

family_happy.JPG

 

12. ALDI Snack Time salátatál kukoricával, egységár: 2 850 Ft/kg, Pontszám: 7,5/10 pont

Friss salátaillat. Az összetevők - endívia saláta, frisée saláta, sárgarépa, radicchio saláta, kínai kel, csemege kukorica - közel azonos méretűek, ropogósak. A kínai kel és a radicchio saláta íze a legerősebb.

snack_time_kukorica.JPG

 

12. Eisberg Green Picnic Farmer Mix, egységár: 2 991 Ft/kg, Pontszám: 7,7/10 pont

Vöröskáposzta-illat. Az összetevők - jégsaláta, cékla, répa, vöröskáposzta, frisée saláta - kisebb méretűek, ropogósak. A vöröskáposzta van a legnagyobb arányban a salátakeverékben, így ez az íz a legerősebb, enyhébben a többi összetevő íze is érezhető.

eisberg_farmer.JPG

 

12. LIDL Chef Select Every Day salátakeverék, egységár: 1 495 Ft/kg, Pontszám: 7,5/10 pont

Fejeskáposzta-illat. Az összetevők - jégsaláta, fejes káposzta, sárgarépa, radicchio saláta - nagyobb vágásúak, ropogósak. A salátakeverék íze inkább édeskés a káposztának és a sárgarépa nagyobb arányának köszönhetően.

chef_select_everyday.JPG

 

11. LIDL Chef Select Bianco salátakeverék, egységár: 3 279 Ft/kg, Pontszám: 7,6/10 pont

Erős káposztaillat. Az összetevők - fejeskáposzta, jégsaláta, endívia saláta, sárgarépa - apró vágásúak, ropogósak. Kóstoláskor a káposzta édeskés íze érezhető leginkább, amit a saláták jellegzetes, enyhébb íze követ.

chef_select_blanco.JPG

 

7. Family Gusto Mix salátakeverék, egységár: 3 069 Ft/kg, Pontszám: 7,8/10 pont

Kellemes salátakeverék-illat. Az összetevők - fejeskáposzta, endívia, sárgarépa, radicchio - kisebb méretűek, ropogós állagúak. Kóstoláskor jól érezhető a fejeskáposzta és a radicchio kissé borsos íze.

family_gusto.JPG

 

7. ALDI Saláta Mix Tavaszi, egységár: 2 300 Ft/kg, Pontszám: 7,8/10 pont

Friss salátakeverék-illat. Az összetevők - endívia, frisée saláta, sárgarépa, sárga sárgarépa, cékla - azonos méretűek, megfelelő állagúak. Ízében a frisée és endívia saláták natúr íze jól kiegészülnek a répa édes ízjegyeivel.

salata_mix_tavaszi.JPG

 

7. SPAR Classic Mix friss salátakeverék, egységár: 2 356 Ft/kg, Pontszám: 7,8/10 pont

Friss fejeskáposzta-illat. Az összetevők - jégsaláta, endívia saláta, sárgarépa, fejes káposzta - megfelelő méretűek, jó arányúak és ropogósak. A saláták friss, natúr ízét a sárgarépa és a fejes káposzta édessége jól kiegészíti.

spar_classic.JPG

 

7. SPAR Hazai szeretem Kiskert salátakeverék, egységár: 2 908 Ft/kg, Pontszám: 7,8/10 pont

Friss zöldsaláta-illat. Az összetevők - jégsaláta, endívia saláta, sárgarépa, csemegekukorica, radicchio saláta, rukkola - közepes méretűek, ropogós állagúak. Kóstoláskor jól érezhető a zöldségek és saláták jellegzetes és friss íze.

spar_kiskert.JPG

 

4. LIDL Chef Select Rosso salátakeverék, egységár: 2 136 Ft/kg, Pontszám: 7,9/10 pont

Illatában inkább a vöröskáposzta érezhető. Az összetevők - vöröskáposzta, jégsaláta, endívia saláta, sárgarépa - apró vágásúak, ropogósak. Kóstoláskor a jégsaláta és a vöröskáposzta íze a legerősebb, amik jól kiegészítik egymást.

chef_select_rossi.JPG

 

4. SPAR Pikkoló Mix Salátakeverék, egységár: 3 742 Ft/kg, Pontszám: 7,9/10 pont

Friss jégsaláta-illat. 3 összetevőből áll: jégsaláta, kukorica és sárgarépa. A zöldségek jó állagúak, ropogósak. Kóstoláskor a jégsaláta jellegzetes ízét jól kiegészíti az édesebb kukorica és sárgarépakorong.

spar_pikkolo.JPG

 

4. SPAR BBQ Grill Mix friss salátakeverék, egységár: 2 745 Ft/kg, Pontszám: 7,9/10 pont

Friss fejeskáposzta-illat. Az összetevők - fejes káposzta, endívia saláta, sárgarépa, kínai kel - nagyobb vágásúak, frissek és ropogós állagúak. Kóstoláskor kiváló összhangban vannak a zöldségek és saláták ízei.

spar_grill.JPG

 

3. ALDI Snack Time salátatál fehérhagymával, egységár: 2 850 Ft/kg, Pontszám: 8,0/10 pont

Zöldsaláta- és hagymaillat. Az összetevők - fejeskáposzta, endívia saláta, sárgarépa, frisée saláta, radicchio, rukkola, fehérhagyma - apróbb vágásúak, ropogós állagúak. Ízében a káposzta és a hagyma íze dominál.

snack_time_feherhagymaval.JPG

 

2. Eisberg Betyár Mix salátakeverék, egységár: 2 495 Ft/kg, Pontszám: 8,2/10 pont

Vöröskáposzta-illat. Az összetevők - vöröskáposzta, endívia saláta, sárgarépa - azonos méretűek, ropogósak. Kóstoláskor inkább az édes ízjegyek jellemzőek, mellette jól érezhető a káposzta és sárgarépa jellegzetes íze is.

eisberg_betyar.JPG

 

1. SPAR Korall mix friss salátakeverék, egységár: 3 272 Ft/kg, Pontszám: 8,4/10 pont

Friss, kellemes salátaillat. Az összetevők - endívia saláta, jégsaláta, radicchio saláta, sárgarépa, csemegekukorica - vegyes méretűek, a sárgarépa vékony szeletekben található meg. A zöldségek frissek és ropogósak. Kóstoláskor először a zöldsaláták friss és jellegzetes íze érezhető, majd utóízben a különleges radicchio saláta kissé borsos zamata jelenik meg. A kukorica és a sárgarépa édeskés íze remekül kiegészíti a saláta ízét.

spar_korall.JPG

 

ÖSSZEGZÉS

 

A tesztgyőztes SPAR Korall mix friss salátakeverék a SPAR és INTERSPAR üzleteiben kapható.

(A cikkben szereplő árak a teszteléskor zajlott árak szerint lettek feltüntetve.)

sali.png

Vissza a címlapra
Maradok a pénzemnél
Legjobban pörgő posztok
Napi érdekes - 535
JTom • 8 nap
Adj egy ötöst! - A hét 5 új rock/metal dala 2024/Vol35.
sunthatneversets • 10 nap
A Roma elleni mérkőzés
Apuleius • 9 nap
A nyári mercato alapvető változásokat hozott
venember83 • 6 nap
Szczęsny: „Örökké a Juventus szurkolója maradok”
venember83 • 5 nap
Cikkek a címlapról
Vía de la Plata: 20. nap - Valverde de Valdelacasa - Fuenterroble de Salvatierra (11,5 km)
A rövid etap ellenére nem várt nehézségek adódtak, de mint általában minden a Caminón, ez is megoldódott. Előző este szóltak a bárban, hogy reggel nem lesznek nyitva, így az albergue teraszán reggeliztünk. Ettünk egy kis péksütit, meg amiket találtunk előző napról, mert úgy gondoltuk, hogy majd…
Vége a fesztiváloknak, de koncertekből és világsztárokból ezután sem lesz hiány
Bár a nyárnak és a fesztiválszezonnak vége, a klubokban és arénákban most indul újra az élet. Ősszel bőven lesz miből válogatnunk a Live Nation szervezésében: fellép Bryan Adams, a Sleep Token, Kygo, a KALEO, a Falling in Reverse, a Sum 41 búcsúkoncertjével érkezik a fővárosba, de lesznek nagy…
>