A túléléshez szerencse és bölcsesség egyaránt szükséges.
Miep Gies Bécsben született Hermine Santrouschitz néven 1909. február 15-én. Családja szegénységben tengődött. A kislányt jobb lét reményében osztrák gyerekek segélyprogramjának keretében az első világháború után Hollandiába küldték nevelőszülőkhöz. Nagykorúsága után sem tért már haza Ausztriába. Gépírónőként kezdett dolgozni egy hímző- és pliszírozó műhelyben. Megélhetésének forrását a gazdasági válság idején elveszítette. Később egy ismerősének köszönhetően talált új munkát.
Miep Otto Frank üzletembernél Amszterdamban dolgozott, amikor a német hadsereg elfoglalta a holland fővárost 1940 májusában. A férfi alkalmazottját kérte meg, hogy feleségét és 2 kislányát bújtassa el a nácik elől. Miep Gies az életét kockáztatva gondoskodott 2 évig a zsidó családról, akik Otto Frank üzlete feletti titkos szobákban rejtőzködtek több másik családdal együtt. Neki köszönhető, hogy a világ megismerte Anne Frank naplójának tartalmát.
Melissa Müller Anne Frank, egy lány élete c. könyve 2000-ben jelent meg magyarul, melynek utószavát Miep Gies írta. A hölgy így nyilatkozott:
Az elmúlt ötven évben, mióta Anne Frank naplója először megjelent, folyton arról faggattak, honnan merítettem én bátorságot ahhoz, hogy a Frank családnak segítsek. A csodálkozó vagy éppen hitetlenül hangzó kérdések mindig kellemetlenül érintettek. Emberi kötelességeink teljesítéséhez persze gyakran bátorság, sőt bizonyos áldozatkészség is kell. De hát ez az életben adódó sok-sok helyzetre igaz.
Ezért állandóan azt kérdezgettem magamtól, miért tesznek fel az emberek efféle kérdéseket. Miért bizonytalankodnak olyan sokan, hogy vajon egyáltalán segíteni kell-e rászoruló embertársainkon?
Csak lassanként kezdtem világosan látni. Kicsiny korától kezdve a legtöbb gyerek ezt hallja a szüleitől: „Ha rendesen, illedelmesen viselkedsz, jó sorsod lesz.” Ami megfordítva azt jelenti, hogy az az ember, aki bajba kerül, biztosan – biztosan! – rosszul viselkedett, annak valami komoly hibát kellett elkövetnie – ilyen egyszerű ez. Mindenkinek olyan élet jut, amilyent megérdemel – ilyen egyszerű ez.
Ilyen egyszerűen döntjük el magunkban, hogy ilyen emberért nem állunk ki, inkább távol tartjuk magunkat tőle. Ilyen egyszerű ez?
Az életem viszont jobb belátásra bírt.
Segítenem kellett, mert tudom, milyen könnyen bajba kerülhet az ember, anélkül is, hogy valami hibát követett volna el.
Miep Gies 2010. január 10-én - 15 éve - hunyt el 100 éves korában.
fotók: Anne Frank a könyvem borítóján & Miep Gies 1930-ban