Tavaly nyáron történt, hogy egy hosszú hétvégés tripla koncert alkalmával a szegedi buli után a koleszt elhagyva valami kiadós ebéd után kutattunk a városban, ami nem is túl drága, de azért nem is a legalja. Így kötöttünk ki a Vendéglő a Régi Hídhoz névre hallgató már első ránézésre is igen szimpatikus kiszolgálóegységnél, ami végül több, mint tökéletes választásnak bizonyult.

A legtöbben minden bizonnyal halászlevet választottak volna, és bár ugyan egy jó halászlé nálam is bármikor toplistás helyezett, most inkább valami igazán különleges után kutattam. A már nevében sem egyszerű Erdélyi káposztás bableves füstölt tarjával és pirított parasztkolbásszal viszont egyértelműen egy igazi, nekem való fogásnak tűnt, ami mennyiségben és minőségben is kifogástalan volt. A tányér aljára érve egyedül amiatt aggódtam, hogy mi lesz így a második fogással, hiszen már csupán a levessel is bőségesen jól laktam.

Szerencsére volt annyi eszem még rendeléskor, hogy egy picit szolidabb ételt válasszak, bár a túrós csuszán helyet foglaló töpörtyű hadsereg nem éppen a könnyed folytatás reményével kecsegtetett. Természetesen a végére egy falat sem maradt, én viszont azt hiszem aznap már nem is ettem semmi mást, olyan jól laktam, haha. És ez csak a kezdet volt, hiszen ezt követően egy kétnapos maximális burektúladagolás következett Szerbiában, amire azóta is egy rendkívül kellemes élményként tekintek vissza bármikor... :P