Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Sajtos tészta Csabi módra

2013. január 07. - Csabi Konyhája

Ezzel a művel egy olyan kategóriához érkeztünk, amit én a következőképpen szoktam nevezni: így kell felturbózni, és egy új szintre emelni a már megszokott finomságokat. Többek között ezért se szeretek sok mindent nevén nevezni, hiszen nálam egy paprikás krumpli vagy akár egy rántotta sem feltétlenül azt eredményezi, amire az ember számítana. Szeretek kísérletezgetni, új dolgokat kipróbálni, már megszokott normáktól eltérni, legyen szó akár egészen meghökkentő fordulatokról is.

A sajtos tésztát nagyon szeretem kicsi korom óta, illetve kötve hiszem, hogy van bárki is, aki ne szeretné. Nos, egyik nap gondoltam egy nagyot és több ponton is belenyúltam az egyébként bárki által játszi könnyedséggel elkészíthető receptbe. Az egész már ott kezdődik, hogy egy jó nagy adag bacont lepirítok, majd jó sok hagyma hozzáadásával és erős fűszerezéssel (sok bors, erős paprika/cayenne pepper) készítem az ütős alapot. Egy konzerv gombát is hozzá szoktam adni, majd 2 deci tejszínnel végül összeforralom az anyagot. Közben megfőzöm a tésztát is, ami ízlés dolga, de mivel nagy penne rajongó vagyok, így én azzal szoktam csinálni. Lehet, hogy nem mindenki számára evidens, de én minden ilyen cuccot jó alaposan össze szoktam keverni, majd jó sok sajtot is hozzáadok és tovább dögönyözöm, míg utolsó lépésként egy doboz tejfölt is beleborítok. A mixet beleöntöm egy tepsibe, majd még a tetejére is sok sajtot szórok és már mehet is be a sütőbe. A végeredmény pedig fenomenális, hat részre vágva minden egyes kocka egy kellemesen kiadós adagot képez. Én már hagyományos módon nem is szoktam sajtos tésztát csinálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr508577536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása