Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Parasztreggeli

2013. január 19. - Csabi Konyhája

Ez az étel is egy újabb gyerekkori kedvenc, amit diákkoromban előszeretettel készítettem el ebédre otthon a szülők távollétében, hiszen nem igényelt semmilyen szaktudást az elkészítése, viszont a végeredmény annál finomabb volt. A csel abban rejlik, hogy a mirelit verzióról van szó amit csupán néhány perc alatt könnyen el lehet készíteni.

A csomag tartalma a következő: csíkokra vágott krumpli, pritaminpaprika, hagyma, apró szalonnadarabok. Ezt kell egy előmelegített serpenyőbe dobni és ha már a szalonna kellően megpirult akkor készen is vagyunk. Vagyis csak lennénk, ha megelégednénk ennyivel, de miért is tennénk??? Ezen a ponton érdemes étvágytól függően több tojást is hozzáadni a műhöz, illetve az igazán ínyencek a végén még reszelt sajttal is megszórhatják az egészet. A fűszerezés megint csak ízlés kérdése. Természetesen saját kezűleg is el lehet készíteni az alapot, én igazából vésztartaléknak szoktam betárazni néhány zacskóval a mélyhűtőbe. Akciók idején 200 Ft/zacskó áron is be lehet szerezni, ami mondjuk 6-8 tojás hozzáadásával bőséges ebéd lehet két fő részére.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr638577524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása