Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Kínai csirkefalatok sok zöldséggel

2013. október 19. - Csabi Konyhája

Az egész alapötlet onnan indult, hogy valamit kezdeni akartam a már elég régóta a polcon árválkodó üveg bambuszrüggyel, és a legkézenfekvőbb választásnak valami csirkés kínai ügy bizonyult. Gyorsan átgondoltam, hogy mire is lesz szükségem és céltudatosan bevásároltam a nagy műhöz! Még rizstésztát (200 g) is vettem hozzá, ha már csináljuk, akkor csináljuk rendesen alapon! :)

Első lépésként megtisztítottam és inkább hosszúkás csíkokra vágtam két csirkemellet (kb. 60 dkg), majd egy tálban hozzáöntöttem 3 evőkanál szójaszószt és meghintettem egy teáskanálnyi házi, durvára őrölt erőspaprikával és szintén durvára őrölt fekete borssal. Jól összekevertem, majd betettem a hűtőbe pihentetni egy órára. Ez idő alatt megmostam és felvágtam 7-8 fej közepes nagyságú gombát, 1 édes zöldpaprikát, 4 szál újhagymát. 3 répát is felvágtam, na ezzel kicsit meggyűlt a bajom, mivel életemben először nekiestem, hogy gyufaszál darabkákra (julien) vágom. Nem hiszem hogy túl hivatalosan vágtam volna, de a kezdeti nehézségek ellenére (a kés azt hiszem lehetett volna élesebb is :D) sajátos stílusban elég jól belejöttem a végére. :)
Egy egészen kevés kis olívaolajra ráborítottam a húst egy nagy serpenyőben és a hagymával együtt pár percig pirítottam, majd lecsökkentettem a hőfokot, belerítottam a többi zöldséget a bambuszrüggyel együtt és 3 gerezd lereszelt fokhagymát is adtam hozzá, majd lefedve pár percig együtt pároltam tovább az alapanyagokat. Még a lefedés előtt ismét meglocsoltam az egészet egy kis szójaszósszal, valamint felöntöttem egy deci fehérborral és egy kevés ételízesítővel is meghintettem. Nekem csak félédes sárgamuskotályom volt itthon, úgyhogy én azt használtam. A koncepció az volt, hogy még ropogós maradjon a zöldség, nem akartam túl puhára párolni, így amikor már minden kezdett a finisbe érni, akkor hozzáöntöttem egy evőkanál hideg vízben elkevert étkezési keményítőt és innentől kezdve bőszen kevergettem az anyagot. Kicsit megijedtem, hogy talán egy picit sok bort öntöttem hozzá, de szerencsére elég jól besűrűsödött az egész, arról nem is beszélve, hogy miután hozzáadtam az időközben megfőtt tésztát is, néhány perc pihentetést követően kialakult a klasszikus szirupos állag!
A végeredmény egészen fantasztikus lett. A zöldségek finom ropogósak maradtak, a hús kellően puha, omlós lett, és az egészet átjárta egy nagyon kellemes és karakteres csípősség! Isteni finom lett az első klasszikus kínai étel, amit főztem! :P

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr478577370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása