Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Ha egy igazán csucsogós szendvicsre vágysz: Meat & Sauce, Budapest

2015. június 04. - Csabi Konyhája

Rögtön beleszerettem a helybe, már az indulásukkal egy időben és a lehető legnagyobb fanatizmussal olvastam az összes cikket a bulinegyed kellős közepén, a Nagymező utcában található Meat & Sauce-ról. Már a Fald Fel Amerikát című műsorban is gyermeki lelkesedéssel néztem ezt az első hallásra/látásra teljesen abszurd dolgot, miszerint fogják a szendvicset és nemes egyszerűséggel belemártják valami frankó húslébe... TESSÉK???!!! IGEN! Itt is ez történik kérem tisztelettel. Ami késik nem múlik, rögtön többszöri visszalátogatással kárpótoltam magam amiatt, hogy idáig halogattam ennek a szentélynek a meglátogatását...


Ugyan előzetesen igyekeztem valamelyest felkészülni a választékból, de a helyszínen teljesen összeomlottam, amiben az is szerepet játszott, hogy a hivatalos étlapon szereplő húsféléken / összeállításokon kívül még jócskán több mindent kínálnak. Én azzal meg sem próbálkoztam, hogy esetleg saját magam állítsak össze valamit, tökéletesen megbíztam a hely által kreált szendvicsekben. Elsőként rögtön egy igazi specialitásra, a bárányra vetettem rá magam, ami csupán egy táblára volt felírva krétával, így bővebb információval nem nagyon tudok szolgálni az összetevők tekintetében. Egyébként normál és nagy verzióban lehet kérni a szendókat, a normál sajna egy picit nekem ilyen kóstoló adag inkább, úgyhogy kapásból bekértem a nagyot, ami 2190 forintot kóstált, de amúgy a normál összeállításoknál ez 1490 Ft illetve standard összeállítás esetén 1090 forint.



Ahogy azt már előzetesen a cikkekből is leszűrtem, itt nincs igazából túlcicomázva a dolog, a hangsúly a kiváló minőségű húson és az extrém ízvilágon van. Semmi felesleges kígyóubi vagy hasonló őrületek. Egy igazán remek buci és egy igen erőteljesen fűszerezett husi. Nem kevés. Ebbe az összeállításba még paradicsom is került, majd jöhetett a merülés. Ízlésesen papírba csomagolva, vágódeszkán tálalva. Segítségünkre van a szalvétán kívül egy csap is, amivel meg tudjuk mosni a szánkat, illetve az alkarunkat, haha.


Az élmény annyira magával ragadott, hogy már másnap vissza kellett mennem! Ekkor döbbentem rá, hogy még húsgolyós szendvics is van (mint utólag kiderült, már nincs), de maradtam az egyébként eredeti tervnél, miszerint a marhásat kóstolom meg. A következőről van szó: érlelt marhafartő, erős mustár, római köményes édes-mézes kéregben sütve, M&S mártás. A hús és annak ízesítése elképesztően dögös volt, az erős mustár meg nekem amúgy is nagy kedvencem, szóval nálam nagyon nyerő volt az összeállítás. Annyira nagyon éhes se voltam túlzottam, így igazából a "kóstoló" adag is elegendő volt, illetve meg is született az elhatározás: legközelebb a menüsített verzióra fogok rárepülni!




Nem is kellett az újabb visszatérésre sokat várni, egy jó kis hétfői munkahelyi meetinget követően szintén fanatikus jóbarátommal megindulva meg sem álltunk a Meat & Sauce-ig egy jó kis menüre! Lehet leves vagy desszert közül választani és levesből is kétféle volt, ha jól emlékszem. Nekem nem is lehetett kérdéses, hogy a csípős vörös curry-s hallevesre kell rámennem, szendvicsnek pedig az oldalasost választottam, és még egy kis adag sültkrumpli is a menü részét képezte. Mindez pedig 1290 forintért, tehát mindössze 200 forinttal többért, mint maga a szendvics. Na ez aztán egy igazán jó ajánlat!


A leves egész egyszerűen hibátlan volt. Kellően csípős, ízletes és gazdag! Mellé csipegettem a krumpliból is, ami szintén nagyon jó volt, bár én találkoztam 1-2 nagyobb darabbal ami még picit nyersnek bizonyult. A szendvics szokás szerint hozta a kötelezőt. Kellően mocskos, csucsogós és pikáns, pont ahogy szeretem! Nem utolsó sorban pedig a menünek köszönhetően teljesen jól is laktam! Egyébként összességében nekem lenne egy olyan kritikai észrevételem, hogy sokat dobna az élményen, ha mondjuk meleg lenne  a szendvics. Nem tudom ezzel más hogy van, de egyébként működik langyhidegen is a dolog, de azért kíváncsi lennék egy olyan verzióra amikor ha nem is forró, de ehető melegségű lenne a szendó. Van amúgy még 1-2 kiszemelt (pl.: kacsa) az étlapon, ami miatt egész biztosan vissza fogok még térni, az extrém dolgok szerelmeseinek pedig kötelező kipróbálni a helyet!


A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr428577046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása