Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Rakott cukkini

2015. augusztus 12. - Csabi Konyhája

Manapság szinte nevetségesen alacsony áron hozzá lehet jutni a cukkinihez, ezt kihasználva döntöttem úgy, hogy ismét hódolok az új erőre kapott rakott ételek iránti fanatizmusomnak és egy jó kiadós, húsos rakott ügyet gyártok.

Kezdésként feltettem főni 2 zacskó (25dkg) rizst, közben pedig megdinszteltem 20dkg apróra vágott vöröshagymát, amit szokás szerint frissen őrölt borssal és némi ételízesítővel fűszereztem. Hozzáadtam még 2 gerezd reszelt fokhagymát is, majd jöhetett egy csokor apróra vágott friss petrezselyem is, 1-2 perc után félrehúztam, egy picit hagytam hűlni. Hozzáadtam a közben kifőtt rizst, jól elkevertem, majd jöhetett a 60dkg darált sertéslapocka, ezt már inkább kézzel gyúrtam össze jó alaposan. Közben pedig ismét borsoztam és sóztam az egészet. Beleütöttem még egy tojást és hozzá kevertem még egy nagy doboz tejfölt is (375g), jó alaposan összekevertem az egészet.


4 cukkinit (kb. 1kg) felkarikáztam és egy kivajazott tepsi alját jó alaposan teleraktam a felével, sóztam, majd erre ráborítottam és szépen elegyengettem a húsos masszámat. A tetejére jöhetett a megmaradt cukkini, amit szintén megsóztam és egy kis pohár tejfölt eloszlattam a tetején. Megszórtam 20dkg reszelt trappista sajttal, majd 180 fokra előmelegített sütőben sütöttem 1 órán át, ami idő alatt szépen megpirult a teteje. Kb. 20 percet pihentettem mielőtt felvágtam volna.


Mit is mondhatnék. Egészen elképesztő módon finom és laktató étel született, kicsit naturalistább ízvilág, de nem is kell feltétlenül állandóan csak harsány dolgokban gondolkodni. Nekem nagyon ízlett így magában is, de kipróbáltam egy kis ketchuppal megbolondítva is, ami egyébként úgy nagy általánosságban mindig remekül passzol az ilyen rakott étkekhez. (6 adag)

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr158577008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása