Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Zöldbabpörkölt

2015. szeptember 05. - Csabi Konyhája

Egyik nagy kedvencem a rakott zöldbab, ami elég magabiztos alapot biztosított ahhoz, hogy a zöldbabpörköltet is szeressem. Korábban már a tojáspörkölttel (#1, #2) sikerült még magamat is meglepni, úgyhogy izgatottan vártam, mit sikerül kihozni a dologból jelen esetben...

Én sárgahüvelyű babbal dolgoztam, nevezetesen 75dkg fagyasztott állapotúval, amit egy kis vízben puhára főztem, a vizet pedig gazdagon szórtam fokhagymasóval. Közben nekikezdtem a pörköltalap elkészítéséhez. 60dkg apróra vágott vöröshagyma dinsztelésével indítottam, amit ételízesítővel és frissen őrölt borssal fűszereztem. Öt perc elteltével újra megborsoztam, és egy tk. őrölt köménymagot is adtam hozzá. Amikor már kezdett alakulni a hagyma, akkor még két jól megtermett gerezd fokhagymát is reszeltem rá, egy tk. őrölt majorannával is meghintettem, valamint egy tk. őrölt édespaprikával is jól elkevertem ezt a hagymás alapom. Hozzáborítottam a zöldbabot is és a kevergetés közben még ízlés szerint megszórtam némi fokhagymasóval. Közben kifőztem egy csomag (500g) penne tésztát is, amivel szintén jó alaposan összekavartam.


Én tálalásnál még szórtam rá egy kis kaprot is és némi tejföllel is megkínáltam. Nagyon fincsi kis laktató fogás született, amit ízlés szerint akár lehet csípősre is készíteni. (4 adag)


A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr298576984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása