Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Burger Mustra #41 - Street Bistro, Debrecen

2015. április 22. - Csabi Konyhája

A múlt hétvégén Debrecenben játszottunk a zenekarommal és ott is aludtunk drága jó barátaimnál, akik már korábban is ajánlották a szóban forgó Street Bistrot, így aztán elég egyértelmű volt, hogy másnap meglátogatjuk a helyet egy jó kis ebédre!



Maga a helység nem túl nagy és mivel jól láthatóan eléggé felkapott a hely, így könnyen előfordulhat, hogy már nem jut asztal. De mivel átlagosan 30-40 percet kell várni a burgerre, így aztán elég gyorsan cserélődnek a vendégek, később már mi is gond nélkül le tudtunk ülni. A rendkívül szemrevaló étlapról nekem természetesen egyből a Jucy Lucy (1690.-) ragadta meg a figyelmemet, amit eddig csupán egyetlen alkalommal, a budapesti Magic Burgerben próbáltam. Az összeállítás ez esetben a következőképpen nézett ki: 23 dkg 100% marhahús, házi zsemle, dijoni mustár, jégsaláta, paradicsom, 2×cheddar, rizsecetes hagyma, szósz. Óriási plusz pont, hogy kézműves söröket is tartanak, igaz jelen esetben erősen hiányos volt a készlet, de azért így sem volt okom szomorkodni a Keserű Méz kortyolgatása közben.



A hamburgerek nagyon jópofa kis kosárkában kerülnek elhelyezésre (mondjuk az enyém pont nem), valamint alapértelmezésként jár a Lucyhoz a rácsos krumpli és egy adag mártogatós szósz. Elsőként a krumplit kóstoltam, ami egészen fantasztikusan teljesített, és a szósz is nagyon brutálmód finom volt! Megkockáztatom ilyen finomat még sehol sem ettem korábban.

Ránézésre elég szimpi volt Lucy, a tetejét leemelve rögtön a nagyon guszta hagyma nézett velem szembe és a rengeteg szósz. A burgerbe beleharapva sem okozott csalódást a mű, igaz a hús eléggé íztelen volt, de azért a kiömlő sajtrengetegnek hamar sikerült kárpótolnia, meg ettől függetlenül nagyon patent volt az összeállítás. Összességében ugyan a nagy ízorgia és a mindent elsöprő katarzis elmaradt, de még így is egy nagyon pozitív élménnyel gazdagodtam, hiszen a burger korrekt volt, a krumpliról és a hozzá kapott mártásról nem is beszélve, így aztán mindenképp csak ajánlani tudom a helyet mindenkinek! A társaságunk egyébként összességében majdnem az összes burgert kipróbálta és igazából mindenki elégedett volt, úgyhogy biztos én is vissza fogok térni, ha legközelebb arra járok...


A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr868577074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.