Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Itt jártam: Sió Halsütő, Siófok

2015. szeptember 03. - Csabi Konyhája

Siófokon tett kirándulásom részeként először csak egy sörre tértünk be a Sió Halsütőbe (Vitorlás u. 1-3.), ahol drága jóbarátom már törzsvendégnek számított és külön felhívta a figyelmem, hogy itt bizony még kézműves sörök is vannak. Első körben tehát csak egy seritalra tértünk be, nevezetesen egy jófajta szarvasi Ütős Favágó hoplagerre, de elkerülhetetlen volt, hogy visszatérjünk egy finom ebédre is a későbbiekben...


A hely szemmel láthatóan elég durván pörög, nem mellesleg pedig a pulton ott díszeleg több oklevél is, ami szerint a top10 halsütők között az egység. Ugyan nagyon csábított a halburger is, de végül a hekk mellett döntöttem. A kiszolgálás és maga a hangulat is csillagos ötös, tehát innen már nagyon nehéz lett volna elrontani az élményt. Közvetlenül a pult mellett egy félig nyitott részen, vagy kint a szabad ég alatt is helyet lehet foglalni.


A hal mellé sültkrumplit és koviubit kértem még. Mivel nem voltam különösebben éhes, így kifejezetten egy kisebb halacskát rendeltem, ami végül a körettel együtt elegendőnek is bizonyult. A hal korrekt volt, de azért falnak se mentem tőle. Én ugye szeretem ha picit pikánsabb a panír, de egyébként rosszat nem tudnék mondani róla, jól meg volt sülve, nem volt semmilyen kellemetlen mellékíz és még az olajban se tocsogott. Állítólag a halburger is korrekt volt és még nagyon sok étel közül lehet választani az étlapról, így én mindenképpen ajánlom a helyet mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr978576986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása